Orbán és a praktikus antiszemitizmus
Boris Ljukackij szovjet író háromféle antiszemitát különböztetett meg. Az első csoportba a hétköznapi antiszemitákat sorolta, akik a zsidó szomszéd szemébe mosolyognak, a háta mögött pedig zsidózzák. A második csoportba az általa "zoológiai", zsigeri antiszemitáknak nevezetteket tette, ide tartoznak a nácik és Hitler. A harmadik csoport szerinte a racionális antiszemiták csoportja, akik együttműködnek a zsidókkal (vagy bárkivel), ha érdekük úgy kívánja, és antiszemiták, ha számukra az az előnyös.
A racionális antiszemitizmusra Sztálin a legjobb példa, aki számos zsidó munkatárssal vette körül magát - amit persze kevesen éltek túl - és elsők között ismerte el Izraelt 1948-ban, de amikor az újabb terrorhullám elindításához ellenség kellett, kézenfekvő volt, hogy a "gyökértelen kozmopolita" zsidókat tegye célkeresztbe. Ezen belül is elsősorban a zsidó értelmiséget és az orvosokat, akik a vád szerint a kommunista vezetők meggyilkolására szövetkeztek.
Sztálin tervének számos zsidó író, költő, tudós és főleg orvos - köztük saját kezelőorvosa is - estek áldozatul. (Rákosi is tervezett orvospert, ami azután Sztálin halálával elmaradt.) A zsidó orvosok elleni támadás lett volna a nyitánya egy központilag irányított pogrom hullámnak, amivel Sztálin a hatalmát akarta megerősíteni. Ehhez generált a propaganda antiszemita érzelmeket a nép körében, tisztán politikai számítás és előnyszerzése céljából. Ha lett volna alkalmasabb ellenség, akkor talán nem a zsidók kerültek volna a céltáblára, de nem volt, ezt diktálta a politikai célszerűség.
Úgy tűnik, Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik, és választ ellenséget, ha ellenségre van szüksége - ez úgy tűnik, mindig kell -, legyenek azok a "hasznos idiótáknak" titulált brüsszeli politikusok, gyöngyöspatai romák, színművészetis diákok, migránsok vagy éppen Soros György. Ilyen politikai célszerűség miatt esett a választás Sorosra, mint a 2018-as kampány ellenségképének megtestesítőjére. Kétségtelenül jó választás. Aránylag ismert, kozmopolita, nem áll mögötte egy kormány sem, és rendelkezik azokkal a jegyekkel, amelyek alkalmasak az ellenséges érzelmek szítására.
Az óriásplakát kampányt - amely a 30-as évek Németországát idézte - minden külföldi és hazai értékelő antiszemitának ítélt, talán Köves Slomó volt az egyetlen kivétel. A "sorosozás" azóta is folyik, mert Orbán kiszámította, hogy ezzel kiválóan el lehet terelni a figyelmet más problémákról. Vannak a táborában, akik ezt akarják hallani, sőt rá is licitálnak, mint Kövér vagy Pócs János. Ugyanilyen politikai célszerűségi megfontolásokból részei a belső körnek és részesülnek magas állami kitüntetésben olyan figurák, mint a nyíltan zsidózó Raffay Ernő - amit még Köves Slomó sem hagyott szó nélkül -, Bayer Zsolt, aki miatt korábbi kitüntettek százai küldték vissza a kitüntetésüket, vagy Döbrentei Kornél, aki miatt tömegesen hagyták ott a művészek az Írószövetséget, és bízzák a NAT elkészítését a szintén jelesen zsidózó, de középszerű Takaró Mihályra.