Van egy kis gond az Orbánék által szanaszét reklámozott ingyenes influenzaoltással

Már most hiány van belőle.

Ahogyan az várható volt, meglett az eredménye annak, hogy a populista “vezér” - bár feltehetően rosszul szúrtak meg - abból is propagandavideót csinált, hogy beoltotta magát. A reklámnak meglett az eredménye: annyian tódultak és tódulnak beadatni maguknak a vakcinát, hogy miután sok háziorvosi praxisban beadták azt a rászoruló idős vagy krónikus betegeknek az első készleteket,  most az orvosok hiába várnak utánpótlásra.   

A korábbi évekhez képest ötször-hatszor annyi betege kér most oltást, de nem tud mit tenni, egyelőre várólistára írja a neveket. Van olyan praxis, ahol még elérhető a vakcina, máshol az orvos azzal nyugtatja a betegeit, hogy jönnek majd új készletek, és bőven lesz idő novemberben oltani  

- írja a Telex. 

Nagyjából fél év az átfutási ideje az influenza-oltóanyag gyártásának, vagyis arra már nincs lehetőség, hogy utángyártsák, ha hiány lenne belőle

– mondta már a Magyar Hangnak Ócsai Lajos járványtani szakorvos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának volt vezetője.   

Ez lett az eredménye tehát az Orbán-kormány újabb hangzatos, a propagandagyárakban jól hangzó, szokás szerint kevésbé átgondolt akciójának. A korábbi cikkünkben felvázolt következmények pedig már most jelentkeztek: a páciensek dühösek, méghozzá teljes joggal, dühükkel azonban nem a totálisan alkalmatlan miniszterelnöknek, hanem a háziorvosoknak kell szembenézniük. Egyelőre.