A Fradi védői többnyire nagyobb távolságot tartottak a Juventus támadóitól, mint sok szurkoló a lelátón

20 000 néző, tükörsima vendéggyőzelem a pályán, szabálytalanságok a lelátón. Nagyjából így lehetne röviden összefoglalni a tegnap esti, Puskás Arénában rendezett BL-összecsapást.  

Kötelező maszkviselés, 1,5 méteres távolság, csak minden harmadik ülőhely elfoglalása - olvasható a kormány által kiadott rendelet, sportrendezvényekre vonatkozó részében. Bár Kubatovtól, a klubon és kormányzati médiumokon keresztül szinte minden érintett igyekezett felhívni a szurkolók figyelmét a szabályok betartásra, ez pont annyira sikerült, mint amennyire a zöld gyepen a játékosoknak betartaniuk Serhij Rebrov utasításait. 

Mindez pedig a magyar csapat számára hízelgő (a zebrák egyáltalán nem erőltették meg magukat) 1-4-es vereség, no meg a járvány súlyosságát tekintve korántsem nevezhető kielégítőnek. A szankciók feltehetően elmaradnak, a korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, ha fociról van szó, akkor ez “belefér”... 

Ahogy azt előre lehetett sejteni, a B-középben nem igazán sikerült tartani a távolságot, ami rendben is lenne, hiszen, aki volt már a Fradi-táborban, a kapu mögött, tudja, nem éppen a távolságtartásról, hanem a nemzetközi szinten is elismert hangulatteremtésről szól minden – a bökkenő csak az, hogy most éppen egy világjárvány tombol Magyarországon. Nem véletlenül nem engednek be sehol máshol nézőt - pláne ilyen számban - futballmérközésekre, emellett az orrot szabadon hagyó maszkviselés sem volt ritka látvány a lelátókon, amit még az eredményt szépíteni igyekvő kormányzati flufferportál, az egyébként óvatos képeket közlő Origo képgalériája is szemléltet. 

fradi_juve

jonépszava_ladjánszki_máté

Fotó: Népszava - Ladjánszki Máté

promotions.hu_1

Fotó: promotions.hu