Mit gondolt a világválságról Hamvas Béla?

Rémület, félelem és tömeghisztériába hajló rettegés? Krízis-szellemiség? A fehér faj halála? Az egyház és az állam széthullása? Hogy mindezen gondolatok és érzések évszázadok óta nyomasztják az emberiséget? Hamvas Béla halálának évfordulóján az író, filozófus, esztéta és könyvtáros világválságot boncolgató eszmefuttatásából idézünk.

Hamvas Béla 1936 derekán a világ válságos állapotáról gondolkodik. A világválság okait, eredetét és távlatait kutatja, tárgyilagos pontossággal lajstromozza a tudomány, a politika, a társadalmi mozgalmak eredménytelenségeit, félmegoldásait, kudarcait; tudományos pontossággal értekezik az emberiség megmenthetetlenségéről

 - írja Szigethy Gábor Hamvas Béla A világválság című művének előszavában.

Hamvas Béla 1936 és 1945 között az Esztétikai Társaság, valamint 1940 és 1944 között a Magyar Társadalomtudományi Társulat tagja volt. 1937-ben elkészítette a krízisirodalom rendkívül nagyszabású és filológiai pontosságú feldolgozását, amely A világválság címmel jelent meg. Ha azt gondoljuk, hogy a jelen világállapot lesújtó valóságával csak a huszonegyedik század emberének kell megküzdenie, akkor tévedünk. Minden kor, minden század tartogatott hasonlóan válságos időszakokat. Erről gondolkodott nyolcvanhárom évvel ezelőtt Hamvas Béla is:

„A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni. A krízis-szellemiség ma sokban nagyon veszedelmesen hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalom: félni – arról beszélni, hogy a társadalmak felbomlanak, elszegényednek, irtózatos háborúk fenyegetnek, népek felfegyverkezve acsarkodnak egymásra, gonosz felbujtók egymásra uszítják az osztályokat, közben egyházak és államok szervezete széthull, morál arcátlan képmutatássá válik, és ahogy Coudenhove mondja: –a kereszténység kiviteli cikk lesz színes népek számára–. 2 Az ilyesmi rendkívül nyugtalanító beszéd- és írástárgy, de éppen ezért nagyon hálás. –A fehér faj halála–, –Európa halálos órája–, –a kereszténység agóniája–, –gazdasági összeomlás–, –termelési válság–, –lelki elszegényedés– – nem pompás téma ez mindarra, hogy az ember alaposan kiborzonghassa magát? De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez? Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe. Lao-ce, Buddha, Hérakleitosz apokaliptikus hangja éppoly könnyen felismerhető, mint néhány gnosztikusé, igazi és pszeudoevangélistáé, Johannes Chrysostomosé, Savonaroláé vagy Newman bíborosé. A gondolkozásnak, ha korkritika, mindig van apokaliptikus attitűdje.”