A NER-lovagok zsebébe még a válság alatt is ömlik a közpénz

A Tiborczhoz, Mészároshoz, az Orbán-köreihez kerülő közpénzmilliárdok mindennél jobban mutatják, hogy a miniszterelnök számára, mi az első.

Miközben százezrek maradnak munka nélkül, teljes szektorok állnak a csőd szélén, az Orbánhoz közel álló személyek még a válság alatt is egyre nagyobbra és nagyobbra híznak. 

Egyetlen nap, három hír: 

  • Kiderült, hogy már november 2-án megkötötték a szerződést, így a Záév Építőipari Zrt. (Mészáros Lőrinc érdekeltsége) és a Magyar Építő Zrt. (Paár Attila WHB-csoportjához tartozik) 150 (!) milliárd forintból építheti meg a budapesti atlétikai stadiont. Az alvállalkozók közé a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a V-Híd Zrt. mellett a Szíjj Lászlóhoz tartozó Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. is becsusszant. 
  • A miniszterelnök vejének haverja közben 842 millióval gazdagodhat, miután elnyerte azt a közbeszerzési pályázatot, amit a tabáni liftre írt ki a budai Vár felújításáért felelős Várkapitányság Nonprofit Zrt.  
  • A Fidesz-rajongó Balásy Gyula rendezvényszervező cégéről, a Moonlight Event Kft-ről tavalyi adatok láttak napvilágot, ezek szerint 2019-ben kilenc hónap alatt, január és szeptember között 3,9 milliárd forintos forgalmat sikerült összehoznia.

A strómanok sikerszériája folytatódik. A napnál is világosabb, hogy Orbán Viktor számára ez, és a hatalma bebetonozása az első. A populista vezér pedig annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet fennmaradjon, mindent megtesz. Ha kell eléri, hogy a közpénz elveszítse közpénz jellegét, és ha érdekei úgy kívánják, gátlástalanul megvétózza a válságba belerokkanó embereknek reményt nyújtó csomagot is, a válság közepén lemondva 2800 milliárd forintról, mely a magyar adófizetők megsegítését célozná.  

orbán_család