Varga Judit: A BBC dezinformál, az EU kommunista

Ezzel szemben a magyar kormány a függetlenségért küzd, és szembeszáll a zsarolással.

Varga Judit kiakadt. Megint. Most épp a BBC miatt, hiszen a miniszterasszony nem ahoz van szokva, hogy kérdéseket tesznek fel neki. Varga Judit a köztévés Fábián Barnákhoz van szokva, akik egyetértően bólogatnak kérdezés helyett.

Szóval, varga Judit interjút adott a BBC-nek, amiről a Facebook-oldalán így számolt be kedden:

Volt itt minden mint a búcsúban: kérdések helyett unalomig ismert vádaskodás, elfogulatlanság BBC módra, tények helyett liberális lózungok, bűnbakgyártás, zsarolás és néhány megmosolyogtató dezinformáció. Remélem egyetértenek velem, hogy a magas labdák nem maradtak lecsapás nélkül és a vádak sem határozott válasz nélkül.

Aztán szerdán reggel így:

Sajnálom, hogy a Európa talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU, civiltörvény, index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg demokrácia, stb.. Annak viszont örülök, hogy az interjú segítségével sok európai barátunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis.

Az interjúban Stephen Sackur először arról kérdezte a minisztert, hol van abban a logika, hogy Magyarország, bár tagja az európai klubnak, mégsem hajlandó elfogadni az EU bíróságát, értékeit és szabályait. 

Varga Judit szerint a magyar törvényekkel nincs probléma, amikor pedig mégis, akkor megindították a kötelezettségszegési eljárást, „s annak a végén harmonizáltuk törvényeinket az uniós jogszabályokkal".

De amikor az ember bebizonyítja, hogy igaza van, és nincs további vitája jogi értelemben az Európai Bizottsággal, akkor előjönni egy olyan állítással, hogy nem illeszkedsz az ideológiai képbe, és ezért az egész kép hibás, erre azt kell mondanom, hogy ez a kommunista idők ritmusát és módszertanát idézi

– mondta.

Szóba került a sajtószabadság is, amely Varga Judit szerint az alapértékek közé tartozik Magyarországon, a kormányzati befolyás alatt álló, több száz sajtóterméket koncentráló KESMA-ra vonatkozó kérdésre pedig azt mondta: „ez a konglomerátum az üzleti észszerűség érdekében csak követi az európai normákat, vannak konzorciumok, konglomerátumok.” (:D :D :D :D :D :D :D :D :D - a szerk.)

Nyissa meg az online médiát: 80 százalék kormánykritikus, és a liberális orgánumok főleg az online szektorban dominálnak, és mindannyian tudjuk, hogy az emberek éjjel-nappal az internetet nézik, tehát nem értem a kérdést és a gyanút bármivel kapcsolatban. (:D :D :D :D :D :D :D :D :D - a szerk.)

Apropó kormánymédia: ez az a hely, ahol állítólag a BBC szerkesztési elvek szerint dolgoznak, ugyanakkor aki nem a kormányt támogatja, az ki van rúgva.

Ja, amúgy emlékszik még valaki, hogy áprilisban hatszor kérdezte az osztrák ORF Varga Juditot, hogy miért nincs határideje a kormány rendkívüli felhatalmazásának, de ő egyszer sem válaszolt. A jogállamiség jegyében.