A hét képét az Operatív Törzs alkotta meg

Szinvonalát tekintve lehet, hogy Müller Cecília rajzolta.

November középére eljutottunk oda is, hogy területi adatokat is közöl az Operatív Törzs. Legalábbis úgy tesznek, mintha közélnének, mert aki ezt adatnak tudja nevezni, az jó eséllyel science fiction regényíró.

Szóval a "területi adatok":

Aki ebből megmondja, melyik településen hány fertőzött van, annak fizetünk minimum három kört abban a kocsmában, ami elsőként nyit majd ki a járvány lecsengése után.

Amúgy tavasszal hiába faggatták az újságírók rendszeresen az Operatív Törzset és a kormányt a fertőzöttek területi eloszlásával kapcsolatban, ezt a "betegek személyiségi jogaira" hivatkozva soha nem árulták el. Majd mikor épp Karácsony Gergelyre és Budapestre akarták rátolni a járványügyi felelősséget, akkor közöltek egy ilyet:

Csak, hogy mindenki lássa, tavasszal a járvány a libernyákok vezette fővárosban tombolt igazán. Karácsony Gergely pedig ugyebár idősotthonok lakóit fertőzte meg százasával minden héten.