A fertőzöttek és a halálozások magas számát Orbán Viktornak köszönhetjük - videó

Lukács László György szerint a kialakult helyzetért a miniszterelnök a felelős, mert hagyta, hogy a vírus diktálja a tempót, a kormánypárti képviselők pedig most minden erejükkel próbálják hárítani a felelősséget. 

A Jobbik egészségügyi szakpolitikus azzal kezdte felszólalását, hogy megköszönte az egészségügyi-, szociális-, rendvédelmi dolgozók áldozatos munkáját, majd a kialakult helyzetet értékelte. Lukács nyomatékosította, a miniszterelnök hibát követett el, mert hagyta, hogy a vírus diktálja a tempót, ennek eredményeként pedig hazánk a környező országokhoz képest százezer főre vetítve aktív fertőzöttek arányában a legrosszabb számot produkálja. A néppárti politikus úgy látja, nem is létezett semmiféle haditerv.