Néhány ötlet, hova hívhatná meg Varga Judit George Clooney-t

Varga Judit ugyebár a héten a Fidesz két sorosozása között kávézni hívta George Clooney-t. Az igazságügyi miniszter állítólag "a magyar jogállamiság valós helyzetéről" szívesen tájékoztatná a színészt. Nos, akkor itt van pár tipp, hova vihetné el George-ot, hogy teljes képet kapjon az itthoni helyzetről.

- Elvihetné például egy egészségügyi intézménybe. Nem is muszáj az összeomlás szélén, a jelen járványhelyzet alatt, elég egy szimpla hétköznap délelőtt "békeidőben". Például a Kék golyó utcában, ahol átlagban napi 4-5 órát várakoznak a rákos betegek. De Varga Judit megpróbálhatna időpontot kérni Clooney-nak csak "valóságábrázolás" gyanánt egy csipőprotézis műtétre is, amire egyes helyeken 300 napot is kell várni.

- Elmehetne Clooney-val egy hazai összeszerelő-üzembe is, ahol Varga Judit megmutathatná, hogy itthon ugyanazért a munkért, amit Nyugat-Európában végeznek, sacc/kb. tized annyi munkabér jár.

- Judit elvihetné George-ot egy kormánymédium szerkesztőségébe is, csak hogy tisztán lássa, milyen szabadon működik a sajtó. De a jogállamiság meglétét talán a köztévében tudná leginkább érzékeltetni, ahol kirúgják azt, aki nem a Fidesz-propagandát tolja.

- Varga Judit elsétálhatna Clooney-val egy borsodi falucskába is, vagy Budapest VIII. kerületében éjszaka, hogy megtekintse, milyen kiválóan rendet tett két hét alatt Pintér Sándor.

- És ha már vidéken járnak, bekopoghatnának pár tízezer háztartásba, ahol 40 ezer forint nyugdíjból próbálnak túlélni az idős emberek. 

- Beugorhatnának az SZFE épületébe is, csak hogy Judit megmutathassa, mennyire érvényesül a kultúra szabadsága ma Magyarországon.

- A járvány lecsengése után elvihetná Varga Judit George-ot pár NB 1-es meccsre is, csak hogy megmutassa, mennyi néző kíváncsi a mérkőzésekre abban a több mint 30 stadonban, amit 2010 óta felhúztak Magyarországon, miközben az egészségügyi rendszer a koronavírus-sokk előtt is összeomlóban volt.

- Ha Clooney még a járvány idején érkezne, Varga Judit megmutathatná, hogy hogyan élnek most azok a munkavállalók, akik a korlátozások miatt estek ki a munkából. Mennyire jönnek ki abból az 50 százalékos bértámogatásból, amit 8 hónap után hajlandó volt felajénlani a kormány. Vagy mi van azokkal, akiknek még ez sem jár? 

Csak a valóság. What else?