Miközben mindenkit magára hagytak, Orbán szerint "bizonyították, hogy egyetlen magyar sincs egyedül"

Megint előkerült a "senkit nem hagyunk az út szélén" 2020-as verziója.

Orbán Viktor 2011-ben hazudta azt, hogy senkit sem hagynak az út szélén és "megvédik a lakáshiteleseket az eurózóna válságától".

Azóta tudjuk, hogy tízezreket hagytak az út szélén, és úgy áll a dolog, hogy ez 2020-ban sem lett másképp. Sőt.

Senkit nem hagyunk magára, a Magyarországon élőket megvédjük, a külföldön rekedt magyarokat hazahozzuk, a gazdaságot pedig újraindítjuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még március végén.

Jelen állás szerint azonban nemhogy senkit, hanem mindenkit magára hagytak, ugyanis miközben szinte az összes szomszédos ország történelmi gazdasági mentőcsomagokat fogadott el a bajba jutottak béreinek kifizetésével, addig a magyar kormány fél évet várt, majd egy 50%-os bértámogatással hátradőlt, ami a bajba jutottak töredékének jár csak.

Ma Orbán Viktor Facebook-oldalán köszöntötte a MÁÉRT és Diaszpóra Tanács résztvevőit. Most épp itt hazudta azt, hogy "bizonyították, hogy egyetlen magyar sincs egyedül".

Amúgy épp tegnap szavazták le a magyar munkahelyek védelméről szóló jobbikos javaslatot, ami többek között arról szólt, hogy legalább 90%-ban magyar munkaerőt foglalkoztassanak a nagyobb cégek, illetve hogy a kormány vállalja át a bajbajutott dolgozók bérköltéségnek 80%-át.

Nem volt olyan rég, hogy megírtuk: most épp egy rákos hölgyet lakoltattak ki gyógykezelése idején. Bár a kormány ugye rég megoldotta a deviza-problémát, a bírósági végrehajtó még mindig több millió forintot követel a nyugdíjas asszonytól, aki 2006-ban öt millió forint devizahitelt vett fel. 

Emlékezhetünk rá, mikor egy 9 gyerekes zsámboki család kért segítséget közvetlenül Orbántól, mivel éppen kilakoltatásra vártak. A kormányfő nevében a Levelezési Osztály válaszolt: nem segíthetnek, de azért minden jót!

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon. 2016-ban 3474, 2017-ben 3667, 2018-ban 3212, 2019-ben 3117.

Vagyis: 13470 család került az utcára. Sőt emlékezhetünk: 2019 májusában a kormánypárti képviselők bojkottja miatt elmaradt az egyre súlyosbodó lakhatási válság miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülés is.

Bizonyára a fenti esetekkel is azt bizonyatotta Orbán, hogy egyetlen magyar sincs egyedül.