Az ÁSZ fideszes elnöke is Fideszhez méltó poénokat süt el

Másként ugyanis nem lehet értelmezni a mondandóit.

Ahogy a COVID-19 vírus, úgy a korrupció is az egész világ alattomos betegsége, a leghatékonyabb védekezés pedig nyilvánvalóan a megelőzés" – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, a korrupcióellenes együttműködésben résztvevő állami szervezetek vezetőinek éves megbeszélésén, amelyet idén a Magyar Nemzeti Bank szervezett meg, rendhagyó módon online formában.

Ha valaki nem emlékezne, tavaly januárban az ellenzéki pártokat sorra büntető, a Jobbik működését a gyakorlatban szinte ellehetetlenítő, a diktatúra ökleként hírhedté vált Állami Számvevőszék kérésére felfüggesztették a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatását, a Jobbikra pedig egy újabb százmilliós bírságot szabtak ki, amivel a párt összbüntetése már közel jár az egymilliárdhoz.

A Fidesz-KDNP-nél eddig mindig mindent rendben találtak. De mondjuk az felesleges is volna őket ténylegesen ellenőrizni, mert róluk eleve tudni, hogy soha nem követnének el szabálytalanságot. Ezt legfőképpen a fideszes ÁSZ-elnök Domokos László tudja, aki olyan jól végzi a munkáját, hogy tavaly május 1. óta már havi 4 milliót keres.

Ezáltal tudja is, hogy hogyan kell spórolni, erre ösztönzi a magyar családokat is.

De van ám még ott poén, ahonnan a fenti jött:

Az Állami Számvevőszék kezdeményezésére – a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke 2011. november 18-án Budapesten közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben „erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban – az együttműködés ötödik évfordulóján – a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, 2020-ban pedig a Gazdasági Versenyhivatal is”.

2020. november 26-án, kilenc évvel a közös nyilatkozat aláírása után az együttműködő intézmények a Magyar Nemzeti Bank szervezésében – a járvány miatt online formában – értékelték korrupció megelőzése és visszaszorítása érdekében végzett tevékenységük eredményeit.

És most kapaszkodj meg! Szerintük:

Magyarországon továbbra is az átláthatóság és az elszámoltathatóság jelentik a megfelelő eszközöket a közélet tisztaságának szavatolására egy olyan helyzetben, amikor – ahogy arra a világ vezető nemzetközi szervezetei, köztük az ENSZ, az OECD vagy az IMF is rámutatnak – a járvány világszerte növelheti a korrupciós kockázatokat és a társadalmi bizalmatlanságot.

Az ÁSZ elnöke elmondta: "az Állami Számvevőszék 2020-ban minden korábbinál nagyobb hatást gyakorol a magyar közszféra integritására, a korrupció megelőzését biztosító rendszerek fejlesztésére".

És még mindig van ennél erősebb is:

ÁSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a korrupció elleni rendszerszintű fellépés leglátványosabb eredménye a magyar gazdaság elmúlt években megvalósított kiemelkedő mértékű fehéredése. 

Minderről Szijjártó Péter tart majd részletes előadást jövő nyáron az Adrián, a Lady Mrd fedélzetén.