Karácsonykor éppúgy szórakozik a lakossággal a kormány, mint tette azt húsvétkor és a nyáron

Hetek óta beszéltek arról kormányrészről, hogy hamarosan kitalálják, hogy mi lesz a karácsonnyal. Először lazítást emlegettek, majd szigorítást, de tudni lehetett, hogy valójában fogalmuk sincs, mit kéne tenni. Orbán Viktor azért hatszor bejelentette, hogy majd hamarosan bejelent valamit. Végül bejelentette, hogy nem jelent be semmit, majd bejelenti december 21-én vagy utána, hogy mi lesz szenteste. Csak, hogy mindenki időben felkészülhessen. Az történt, ami 2020-ban minden alkalommal, amikor a kormánynak döntést kellett hozni: szarakodás, dezinformálás, dilettantizmus, döntésképtelenség.

Az első hullám idején már megírtuk, hogy két opció lehetséges: a kormány vagy nagyon dilettáns, vagy minket néz szellemileg visszamaradottnak. Valószínűleg részben mindkettő igaz, de valójában ők maguk közölték azt is, hogy a kormányszóvivőjük dilettáns. Megvan, ugye?

Május közepén épp arról volt szó, hogy egy szerdai kormányülésen döntenek arról, enyhítenek-e a fővárosban és Pest megyében a korlátozásokon. Aztán nem döntöttek, csak Pest megyéről, de szóltak, hogy majd döntenek a következő napokban Budapestről is. A következő napok is elteltek és Orbán ismét bejelentette, hogy majd szombaton bejelentik, hogy mi lesz a fővárossal.

Ha emlékszünk, akkor a kijárási korlátozás meghosszabbításával kapcsolatban is ennyire "határozott" volt a kormány. A húsvéti hosszú hétvége előtt Orbán bejelentette - miután korábban hatszor bejelentették, hogy majd bejelentenek valamit -, hogy a védekezés jól működik, a kijárási korlátozás pedig egyelőre nem szigorodik. A kormány döntése értelmében azt határozatlan időre meghosszabbítják, és majd hetente fognak mérlegelni és dönteni az esetleges további hosszabbításokról. Ezt a tulajdonképpen semmilyen döntést sikerült úgy meghozni, hogy egy teljes hétig bizonytalanságban tartották az egész ország lakosságát és folyamatosan intézkedést ígérgettek. Nagyjából, mint most.

És mindezek után jött a remekbe szabott produkciójuk Szentkirályi Alexandrával, aki állítólag "félreértette" a kormányrendeletet, és rosszul tiltotta meg a budapestieknek, hogy vidékre menjenek, mert amúgy annak ellenére, hogy azt mondta, hogy nem mehetnek, kiderült, hogy de, mehetnek. Ezt sikerült egy rövid 5 napos értetlenkedés után tisztázni. Félig.

Nyáron aztán azt hallgathatta a magyar állampolgár az összes közpénzen kitartott fideszes médiacsicskától kezdve a fideszes képviselőkön át egészen a miniszterekig, hogy Magyarország annyira egészen elképesztően kiválóan védekezett (nekik köszönhetően), hogy nálunk alig van jelen a fertőzés.

Aztán hosszú heteknek kellett eltelnie, hogy a folyamatosan „monitorozó” operatív törzsnek feltűnjön: ha a környező országokban emelkedik az aktív koronavírusos esetek száma, akkor azt át is lehet hozni a határon. Úgyhogy jött Gulyás Gergely, és a Kormányinfón közölte, hogy gyorsan lépni kell. Na, de azért nem rögtön, mert aztán még Orbán Viktor is bejelentette egy nappal később, hogy majd bejelentenek valamit. A nagy bejelentés pedig végül napokkal később jött el a zöld, sárga, piros kategóriákkal.

A Facebookot ennek megfelelően el is árasztották a már külföldi foglalásokkal rendelkező aggódó nyaralók üzenetei, hogy most akkor ezt így hogy? De velük ugye nem volt érdemes foglalkozni, nekik már szóltak: ott a Balaton, aztán kuss. Mindeközben a hónapokig kérdőjeles augusztus 20-ról is csurrant-cseppent az ostobának nézett állampolgárnak némi információfoszlány. Gulyás többször közölte: majd döntenek róla. 

Nem értünk ám még a végére! Emlékszünk még a koncert kontra focimeccs témára, ugye? A kormány korábbi döntése szerint augusztus 15-ig ugye nem lehetett tartani 500 fősnél nagyobb rendezvényeket, az innovációs és technológiai miniszter pedig jóval korábban belengette, hogy várhatóan nem is lazítanak tovább. Ez előrevetítette, hogy nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények, sőt, olyanokat is megtilthatnak, amelyeket már újból engedélyeztek.

Tehát, Magyarországon bár kiváló volt vírushelyzet és a védekezés, azért annyira mégse volt kiváló. Persze, valami szórakozása hagy legyen már a kormánynak is: amíg nem közölnek hivatalosan semmit, jó figyelni az ostobának tekintett állampolgárok bizonytalanságát.

Szóval, aztán a hetekig tartó tétovázás után Gulyás Gergely végül bejelentette: nem lehetnek tömegrendezvények. Focimeccs ez igen, mert ugye ott nem isznak alkoholt.

Aztán jött a szeptember, egyre inkább berobbant a járvány, a kormányfő pedig egy mondatban közölte: a szórakozóhelyeknek 11 után be kell zárni. Azt, hogy a vírus ezek szerint 11 óráig nem fertőzött, már nem is érdemes emlegetni, megtették azt mémek százai.

Ja, és azért azt a kiváló döntést se felejtsük el, mikor rendeletbe foglalták, hogy a vendéglátóhelyeken maszkot kell viselni, majd három nap múlva rájöttek, hogy ez kivitelezhetetlen, és inkább bezárták őket. Ó, és az időseknek szánt védett vásárlási idősáv! Az az a kiválóság, ami november 23-án életbe lépett, a mai nappal pedig felfüggesztésre került, mert annyira hasznosnak bizonyult. És az ingyenes parkolás? Az azért még mindig csökenti a fertőzésszámot...

Orbán Viktor pont egy hónappal ezelőtt, november 11-én azt mondta, két hét múlva érezzük majd a szigorítások hatását. Most annyira nem érezzük, hogy december 12-én fogalmunk nincs, hogy a szentestét együtt tölthetjük-e a családtagjainkkal. Igaz, nem is számítottunk arra, hogy a magyar kormányfő majd segít kitalálni. A segítségnyújtásuk most is pont olyan, mint 7-8 hónappal ezelőtt.