Ady Endre ünnepi lelki vándorútjai az érzések, hangulatok rengetegében hozzásegítenek a karácsony varázslatának átéléséhez

Van abban valami egészen különös, hogy éppen az egyik legzaklatottabb életű, testi-lelki gondokkal küzdő, szenvedélybeteg költőt ihlette meg legtöbbször a karácsony a magyar irodalomban. A 145 éve született Ady Endre ünnepi lelki vándorútjai az érzések, hangulatok rengetegében hozzásegítenek a karácsony varázslatának átéléséhez. Induljunk el közösen megint, újra felfedezni Ady Endre karácsonyi verseinek misztikumát.

A kis Jézus születésének üdvözlete legyen teljes a megbánással, elfogadással, sokszor tűréssel, megbocsátással is- üzeni a költő A Jézuska tiszteletére című versben. Ebben a költeményben olyan, mintha Ady az ünnepi szószékről igazságot osztó bölcs pap intelmeivel szólna az emberekhez. Meghökkentő magatartás, szokatlan hangnem a lázító, avítt nézeteket, szokásokat rendre ostorozó költőtől.  

A Jézuska tiszteletére

 

A született Jézus,

Ez igézetes gyermek,

Áldja meg azokat,

Kik a szívünkbe vernek

Mérges szuronyokat.

 

Áldassanak bennünk

A kifeslett vér-rózsák:

Bánat, kín, szenvedés,

Mert Jézus volt a Jóság

S a nagy, szent türelem.

 

Csengessünk csengőkkel,

Szeressünk szeretettel,

Örüljünk, ha sírunk,

Ha ránk tör minden ember

S ha álul bántatunk.

 

A született Jézus

Született így s kívánta,

Hogy ez legyen az üdv:

Minden hívság kihányva

Életünk gömbiből.

 

A karácsony férfi-ünnep már a címében is meghökkentő, a feminista és gender kánon számára egyenesen „indexes” költeménynek tekinthető alkotás lehetne, ha nem mélyülünk el egy kicsit alaposabban a vers szövegvilágában. Ez a vers Jézus születésének egyfajta férfi-olvasatának is tekinthető, a férfi nézőpontjába történő belehelyezkedés bravúros lírai megvalósítása. Szentségtörés? Egy felszarvazott férj profán vallomása? Mit érezhetett a hús-vér ember Isten fiának jelenlétében? Nyomás és teher az emberen, a férfin, amit Isten mért Krisztus születésével az emberiségre? Képmutatás lenne azt állítani, hogy ezek a gondolatok nem motoszkálhattak már legtöbbünk fejében. Ady nem átallott megfogalmazni a ki nem mondhatót, nem félt versbe foglalni a sokszor álszent, bukolikus egyszerűséggel és derűvel megjelenített betlehemi  születés pillanatát nagyon is emberszagú felfogás szerint, még akkor is, ha abban a korban, amelyben ez a költemény született, meglehetősen polgárpukkasztó alkotásnak számíthatott.  

 

A karácsony férfi-ünnep

 

Betlehem, a te hajnalod

Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,

Hogy fia fogant Máriának.

Mienk az arany, myrrha, tömjén

S a nagy fájó gondolatok.

 

Mienk az élet s kötelez:

Kisded-sírás velünk veszekszik,

A nagy Titok fejünkre fekszik.

Óh, testvérek, miénk az élet,

Bennünket bíztat és sebez.

 

Óh, élni bús és élni szép:

Áldott az, aki befogadja.

Ma, akinek van édesanyja,

Hím testvérem borulj elébe

S csókold meg sírva a kezét.

Az 1912-ben megjelent A menekülő élet című kötetben kapott helyet  A lelkem Kánaán-magvai című vers, ami nagyon is magán viseli Ady költészetének jellegzetes vonásait. Majd eljön a békés ünnep, a boldog derű, de lehet, hogy mégsem, az se baj, csak a hit és a remény maradjon meg, ami életben tartja az embert- üzeni a költő. Remegés, bor, finom nő-testek is megférnek a templomi ének és a havas karácsonyi Úr-vacsora mellett- szokatlan képzettársítások a kommersz karácsonyi versekben csak jobbára gyermeki áhítattal teljes ünnepi hangulatok korrekt és megszokott, elfogadott megjelenítésének sorában. Ady megint szembe megy az árral, reményt, vigaszt, hitet akar adni az elesett, megtépázott lelkivilágú halandóknak, de sajátosan, a maga szája íze szerint teszi mindezt. Mert ugyanis az ember nagyon is halandó és gyarló. 

 

A lelkem Kánaán-magvai

Majd elmulnak ezek a remegések,

Lesz az Életnek cukros bora,

Majd zúgni fog kis templomban az ének,

Havas karácsony s Úr-vacsora

És rigmusos gyermekek jönnek.

 

S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,

Győztesre szárad ázott szárnyam

S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,

Ami beteljesedhetik

S hogy újból és fentujjongva akarjak.

 

Majd galambok lesznek a lomha varjak,

Finom nő-testek, remegősek

Várják vágyón, hogy lepleiktől

Szabadítsam meg őket

És nagyon sokan szeretnek ismét

S én sokakat fogok nagyon szeretni.

 

Szent szántásba akkor fogom majd vetni

Lelkem Kánaán-magvait,

Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.

Dicső leszek s örülni fogok

Mindennek és magamnak

S a földnek, melybe áldott, bő markom

Hitet, jövendőt, örömet hintett:

 

De ha nem igy lesz, az is mindegy.