„Abban volt tehetségem, hogy rábukkantam a témákra” - 94 évvel ezelőtt született Bacsó Péter

94 évvel ezelőtt, ezen a napon született Bacsó Péter filmrendező, egyetemi tanár, aki a huszadik századi magyar filmtörténet ikonikus alakja volt.

A Színművészeti Főiskolán padtársa volt többek között Makk Károly, Nádassy László és Fehér Imre is. Bacsó Péter a rendszerváltás előtt húsz éven át stúdióvezető is volt. A neves filmrendező nemzedékeket tanított a főiskolán: Csurka István és Moldova György is tanítványa volt.

Abban volt tehetségem, hogy rábukkantam a témákra

- mondta a művész egy nem sokkal halála előtt készült interjúban, majd azt is hozzáfűzte, hogy minden egyes filmjének volt valamilyen valósággyökere.

Bacsó Péter példaképei Chaplintől Felliniig az olyan filmeket forgató művészek voltak, amelyek mindenkit érdekelnek. Tizennyolc évvel a rendszerváltás után azonban az érdemes és kiváló művész azt mondta, hogy a megváltozott világban jóval kuszábbak lettek a viszonyok, sok embert semmi nem tántorít el a linkségtől és ebben az atmoszférában ő már nem igazán érzi jól magát.

Bacsó Péter nevéhez kötődik például A tanú, vagy a Te rongyos élet, a Banánhéjkeringő vagy a Hány az óra, vekker úr? című legendás filmek megrendezése is. A zseniális filmrendező 81 éves korában, 13 évvel ezelőtt hunyt el.