Őrizkedjen a hamis és zavaros beszédű emberektől - Bárczi Géza a budapesti népnyelvről is értekezett
127 évvel ezelőtt, ezen a napon született Bárczi Géza, Kossuth-díjas magyar nyelvész, tudós és tanár. A neves nyelvészprofesszor 1942-ben Jegyzetek a budapesti nyelvről címmel publikált egy mai, városi nyelvhasználó számára is érdekes korabeli adalékokkal szolgáló dolgozatot. Kik beszélik a jassznyelvet? A régi budapesti népnyelv jobbára idegen ajkú, kétes egzisztenciák kódolt hablatyolása volt? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ Bárczi Géza tanulmányának olvasása közben.
A múlt század első felében is igaz volt az az állítás, hogy az egész ország nyelvére döntő befolyást gyakorol a város. A falusi lakosság városba özönlése behozta a legkülönfélébb vidékek népnyelvét. Sokan a város nyelvét meglehetősen elfajzottnak tekintették, ezzel ellentétesen azonban Bárczi az idegen áramlatok gyors magyarosabbá válási folyamatára hívta fel a figyelmet.
Minden nagyváros népnyelvének szókincse a köznyelvtől elütő részét különféle csoportnyelvekből meríti, mint például a jassznyelvből. De mi is az a jassznyelv? A jassznyelv a társadalmon kívül álló elemek, mint például a tolvajok, betörők, hamis kártyások, kéjnők nyelvhasználati szokásait jelenti. Persze azt már a múlt században is nehéz volt egy-egy jassznyelvi elemet használó egyénről a jóhiszemű hallgatónak eldöntenie, hogy valójában alkalmi nyelvhasználati „elbotló” vagy hivatásos bűnöző. A korabeli jassznyelv használata ugyanis komoly társadalmi presztízsveszteséggel is párosulhatott.
Az argo jellegzetes tulajdonsága azonban az is, hogy kedveli az idegen elemek beépítését az anyanyelvbe, így például a pesti népnyelv argotikus eredetű szavaiban szláv, német, cigány, héber elemek is felfedezhetők. Jóllehet, Bárczi leszögezi, hogy a magyar jassznyelv eredetét tekintve a magyar népnyelvből származtatható, méghozzá gyökereit az Alföldön kell keresni. Az Alföldön élő hivatásos bűnözőknek volt egy titkos szókincse. Erre hívta fel a figyelmet már a 19. században is egy kiadvány, amely a rossz emberektől való őrizkedésre buzdít és óvakodási célzattal a hamis és zavaros beszédű tolvajok leleplezésében akart segítséget nyújtani a becsületes, ámde tájékozatlan embereknek.
Hogy mégis miféle kifejezésekre kell gondolni? A legtöbb korabeli kifejezés kikopott mára, mint például az elprédlizett - lelépett; firolni - elcsalni; lilozni - kártyázni; topánka potováló - italadó pincér; pittyegő - óra; szellőző - akasztófa; de akadtak olyan szavak is, amelyek beépültek a magyar nyelvbe, mint például a dohány, szajré, meló, haver.
Bárczi Géza tanulmányában arra a megállapításra jutott, hogy a jassznyelv szókészletében még a legdurvább, legidegenebbül ható szóforrások is magyar és vidéki eredetűek.