Orbánék 20 éve még bevándorlók betelepítési forgatókönyvét dolgozták ki a népességfogyás ellen

Ez arról szólt, hogy a fogyatkozó népességet dolgozni kész idegenekkel kell helyettesíteni.

"A magyar emberek határozottan elutasítják azt a brüsszeli álláspontot, hogy a népességcsökkenést migrációval kell megoldani, és elég bátrak ahhoz, hogy ezt hangosan ki is mondják" - ma ezzel az üzenettel kampányol a Fidesz. Az első Orbán-kormány regnálása alatt azonban még ennek az ellenkezőjén gondolkodtak. Akkor az tűnt a jövedelmezőbb kommunikációnak.

2013-ban sem volt még annyira migránsellenes Orbánék kormányzati politikája. Akkor egy olyan törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amely a Nemzetközi Bevándorlási Szervezet (IOM) alapokmányának becikkelyezéséről szólt. Ennek a szervezetnek a célja, hogy a bevándorlókat anyagilag, valamint szolgáltatások terén is segítsék. Akkor úgy tűnt, a kivándorló magyarságot a kormány külföldi betelepítettekkel igyekszik pótolni.

Valószínűleg ez volt az elképzelés az első Orbán-kormány idején is, amikor az Orbán Viktor kezdeményezésére létrejött demográfiai bizottság egy betelepítési forgatókönyvet dolgozott ki. Ez arról szólt, hogy a fogyatkozó népességet dolgozni kész idegenekkel kell helyettesíteni. A 25 fős munkacsoport által megalkotott anyag különböző forgatókönyveket tartalmazott arra vonatkozóan, hogyan lehet elkerülni, hogy 2050-re Magyarország népessége 8 millió körülire süllyedjen.

A kutatók a születésszám növekedése, az élettartam meghosszabbítása mellett komolyan számba vették azt a lehetőséget is, hogy a demográfiai egyensúlyt bevándorlással állítsák helyre. Úgy vélték, a szülési kedv javulásával és az életkor kitolódásával is elégséges lenne 15-20 ezer ember évenkénti betelepítése, amit egy finoman kimunkált bevándorlási politikával már kezelhetőnek tartottak.

Az állítólagos "Soros-tervvel" felérő elképzelés végül nem valósult meg. Illetve nem így. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a kormány 20 ezer ismeretlen hátterű bevándorlónak adott el letelepedési kötvényt pusztán azért, mert számukra ez anyagilag igen jövedelmező vállalkozás lett. Ez ráadásul nem minden: a hátsó ajtón is migránsmunkások tízezreit engedték be az országba. Vidéken az agrárszektor, ielletve a multinacionális cégek a munkaerőhiány okozta problémákat keletről behozott olcsó munkaerővel igyekeznek megoldani.

A korábbi betelepítésre vonatkozó Orbán-terv tehát annyira azért mégsem hiúsult meg.