Jó reggelt, Magyarország! Bár Orbán szerint megfékezték a vírust, február 1-ig maradnak a korlátozó intézkedések

A kormányfő szerint ugye egy hétvége alatt beoltanak mindenkit, igaz egyelőre mindössze 80 ezer ember beoltására alkalmas vakcina érkezett hazánkba. Az operatív törzs döntött: maradnak a korlátozások.

Az egészségügyi dolgozók közül 42549 főt oltottak be eddig, közölte a miniszterelnök szokásos, propagandarádiójában töltött péntek reggelén. Természetesen a kormány elhibázott válságkezelése, Kásler, Müller, és a populista “vezér” alkalmatlansága nem került szóba, a “végső győzelem” a vakcina, és az, hogy azért csak ennyi érkezett eddig, mert az “Európai Unió lassú” annál inkább.  

Persze az egykori “szuperhős”, aki ma már inkább a héttérbe húzódva igyekszik letolni magáról a felelősséget elmúlt hetekben látott kommunikációját látva ez cseppet sem meglepő. A járvány terjedéséért volt már felelős mindenki, az idősotthonok, a fiatalok, Soros, a migráció, az ellenzék, most meg az EU, csak éppen Orbán Viktor nem. 

Így a hét vége felé sikerült eldönteni azt is, hogy az általános iskolák nyitva maradnak, a középiskolákban pedig marad a távoktatás. Megtudhattuk azt is, hogy már alig van munkanélküli, sőt nagyotmondó Viktor ezúttal már nem pusztán azt ígérte meg, hogy minden elvesztett munkahelyet visszanyernek, hanem még több lesz, mint a járvány előtt volt.

Egyetlen mondattal összefoglalva pedig valójában annyi történt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, hogy Orbán Viktor ma is jó vastagon aláhúzta: 

nem csak miniszterelnökként, de emberként is megbukott.