Kéri László: Ne felejtsük el, hogy Orbán azt mondta, hogy számukra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerik!

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri

Zsúrpubi: Nehéz lenne másról beszélni most, mint az Egyesült Államokban történtekről.

Kéri László: Ráadásul, nem kevesen vannak azok, akik az ottani rémes tanulságokat megpróbálták egybevetni mindazzal, ami nálunk reánk is várhat hasonló esetben. Válasszuk is ketté a tanulságokat! Szedjük csak sorba a dolgokat! Először is, Trump már hónapokkal korábban elkezdte érzékeltetni és mondogatta is, hogy ő akkor sem fog beletörődni a vereségbe, ha esetleg a választásokat elvesztené, mert tőle legfeljebb csak csalással lehetséges elvenni a hatalmat. Azután folyamatosan simfelte az előzetes, levélben történő szavazást, sőt, egy időben mindent elkövetett annak érdekében, hogy a levélbeli szavazatokat érvényteleníttetni lehessen. Ennek nagyon is világos magyarázata volt már akkor is. Egyrészt jól tudhatta a különféle kutatásokból, hogy az előre szavazók nagyobb része inkább demokrata, semmint republikánus beállítottságú. Másrészt pedig világos volt számára, hogy a kampány személyes, leginkább az ő szónoki képességeire szabott szakaszába az előszavazók nem tudnak bekerülni, így személyes varázsának hatásossága korlátozódik. És ebben igaza is volt, hiszen a Trump-féle kampány üzenete maga Trump volt, a mondanivalója csupa üres szólam volt most is, mint ahogyan a múltkor is. Közben azért a média és az ellenfelei is kellőképpen kitanulták a pojácaságát, ezért a mostani kampány végén nem tudta megnyerni a televíziós vitákat, amitől persze egyre idegesebb lett. Talán emlékszel, hogy erőszakkal kellett korlátozni a nyilvános vitákban való részvételét is, sőt, ki is kellett kapcsolni a mikrofonját, amikor nem nála volt a szó.

ZSPB.: Tehát sok előjele volt már ennek tragikus végkifejletnek?

K.L.: Igen, azt állítom.

Ahogyan közeledtünk november elejéhez, úgy vált egyre fenyegetőbbé és egyre zabolázhatatlanná Trump, egyre jobban kétségbe vonva a demokratikus választás szabályait, és egyre többször utalva arra, hogy őtőle el fogják csalni a választás eredményét. Mire elérkeztünk a választás napjához, másról sem beszélt, mint arról, hogy ő már lényegében győzött is. Szögezzük le, a TÉNYLEGES EREDMÉNY EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKELTE, a legelső pillanattól kezdve attól függetlenül hirdette magát győztesnek. És ez egy nagyon fontos lélektani fordulópont.

Ezt jól jegyezzük meg! A másik fél győzelmét mintegy mellékesen, valamiféle külsődleges dologként élte meg, ami valami másik világban zajlott és valamennyi gesztusával igyekezett meg nem történté stilizálni, mert az IGAZI VILÁGBAN ő győzött. Ezt nyomta, nyomta napokon, heteken át annak a 74 millió embernek, aki amúgy sem akarta elhinni, hogy fölöslegesen mentek volna el ilyen sokan Trumpra szavazni. Ez a fajta hipnózis először a maga szűkebb stábjában eredménnyel működött, hiszen teljesen értelmetlen jogi eljárások tömegébe kezdtek bele anélkül, hogy a csalás vádjára lett volna akár egyetlen bizonyíték is. A szélesebb tábor pedig egy-két hét után kezdte elhinni, hogy minden demokrata győzelem valamiféle ármánykodás eredménye lehetett csak, míg az összes republikánus eredmény eleve, természettől adottan érvényes, és csak az érvényes. Ennek a magatartásnak volt teljesen logikus darabja az a fajta őrület, amit mi - akik mindezt kívülről néztük - természtesen abnormálisnak tartottunk. Telt-múlt az idő, eltelt két hét, három hét, valamennyi újra számlálást elbukták, de Trump változatlanul GYŐZTESNEK hirdette ki magát. S ne feledjük, hogy az ostromot megelőző gyűlésen is még ezt nyomta.

Nem szeretném felmenteni a randalírozó tömeget, de abba is érdemes belegondolni, hogy ez a fanatizált csürhe meg lehetett arról győződve, az igaz ügyért harcol, az igazságért rombol, hiszen Amerika Elnöke is őmellette áll, az ő hívó szavára jött megmenteni a demokráciát. S most ne firtassuk, hogy valójában miféle csoportok éreztek minderre késztetést.

ZSPB.: Akkor vessünk egy pillantást a hazai párhuzamokra is!

K.L.: Érdekes módon a mi kormányfőnknek a Parlamentet körbevevő, két évvel ezelőtti tüntető gyűrű jutott csak eszébe. Mintha baloldali privilégium lenne a tömeges erőszakkal való fenyegetés. Ha egy kicsit jobban erőltette volna a memóriáját, sokkal erősebb párhuzamokra is találhatott volna. 2006 őszén például a Kossuth tér környékének megszállása és a várost heteken át lázban tartó utcai zavargások elsősorban azért is tarthattak oly hosszú időn, legalább öt-hat héten keresztül, mert a Fidesz - folyamatos jelenlétével és támogatásával - parlamentáris legitimitást is kölcsönzött a zavargásoknak. Vagy még korábbról emlékezhetünk a 2002 nyarán történt hídfoglalásra és az utána megszervezett nagygyűlés-sorozatra, ahol Orbán Viktor lehetett legtöbbször a fő szónok. Ennek is akadtak Kossuth téri pillanatai, ahol - mint megtudhattuk az azóta kistafírozott mikrofonállványtól - kétmillióan gyűltek össze az ő hívó szavára.

Valaki összehasonlíthatná Orbán TF-előtt mondott beszédét, a legutolsó Trump-beszéddel. Mind a kettőnek az volt ugyanis a lényege, hogy egy kitüntetett pillanatban a vesztes képes-e, hajlandó-e elismerni a vereségét, vagy inkább arra használja fel a meglévő hatását, hogy a táborát irracionális tömegérzelmek irányába hergelje és tolja át. Jut eszembe a 2020-as év sok-sok orbáni szóvirágainak egyike, amikor Trianon kapacsán azt találta mondani Sátoraljaújhelyen, hogy: „számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük…

Ez a kitétel azon orbáni fordulatok közé tartozik, amit nagyon is érdemes komolyan venni. Az az érzésem, hogy ezzel a szemlélettel és gondolkodásmóddal az előttünk álló másfél év során számtalanszor lesz még alkalmunk szembesülni. Addig is olvasgassa mindenki újra meg újra Orbán Viktor szeptember 21-i nagyszabású írását, abban már benne találhatja a lehetséges jövőnkről szóló víziókat is.