Orbán ezt is elintézte: A világszínvonalú intézkedéseknek köszönhetően idén elmaradhat az influenzajárvány

Köszönjük a magyar nép iránt végsőkig elkötelezett, testi, lelki, szellemi vezetőnknek, Magyarország Miniszterelnökének!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint a december 28. és január 3-a közötti héten mindössze 2200 influenza-szerű tünetekkel járó megbetegedést regisztráltak, ami jelentősen alacsonyabb, mint a korábbi években. A tavalyi azonos időszakban például 5250-an, egy évvel korábban pedig több mint 11 ezren fordultak orvoshoz influenza miatt. Hazánkban a házi- és gyermekorvosok vesznek részt az influenza- figyelő szolgálatban, összesen 1309-en - írja a Ripost. 

A "lap" megszólaltatta dr. Bense Tamás háziorvost, aki szerint az oltás és a Covid-intézkedések miatt történhet mindez.

„Azt látjuk, hogy „késik” most a járvány. Ennek egyrészt a koronavírus miatti távolságtartás, maszkviselés, sűrűbb kézmosás is lehet az oka, másrészt idén sokkal többen vették fel a védőoltást is.”

És még vletlenül sem az lehet az ok, hogy a háziorvosokhoz gyakorlatilag lehetetlen eljutni, és a legtöbben megpróbálnak inkább otthon "túlélni" az orvosi rendelő felkeresése helyett.

Szerencsére Orbán Viktor ezt is megoldotta.