Közös nyilatkozatban tiltakozik az ellenzék az önkormányzatokat érintő büntetőhadjárat ellen

A hatpárti demokrata ellenzéki szövetség vezetői határozottan elítélik, hogy az Orbán-kormány ki akarja véreztetni a nem fideszes önkormányzatokat. 

A Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP és Párbeszéd szerint a magyar embereknek joguk van tudni, hogy az Orbán-kormány “elvtelen és esztelen megszorításainak” több millió kárvallottja van. 

Egyetértünk abban, hogy a magyar embereknek joguk van tudni: az Orbán-kormány az önkormányzatok kivéreztetésére játszik, elvtelen és esztelen megszorításainak kárvallottja pedig több millió honfitársunk. A legalább százmilliárd forintos, önkényes és politikai indíttatású elvonásról az önkormányzatoknak kötelességük tájékoztatni a magyar embereket. 

Mert mindaz, amit az Orbán-kormány elvesz az önkormányzatoktól, a magyar emberek által nap mint nap igénybe vett, biztonságot jelentő közszolgáltatásoktól veszi el. Az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején – támogatás helyett – az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket, vállalkozásokat. Teszi ezt úgy, hogy csak az elmúlt hetekben több százmilliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont alapítványok támogatásával, a saját hatalmi-gazdasági érdekeit finanszírozva. 

Számos példa mutatja, hogy az önkormányzatok szerte az országban sikeresebben védekeznek a járvány ellen, mint az Orbán-kormány; érzékenyebben, szolidárisabban kezelik a pandémiával együtt járó gazdasági válságot is. Orbán éppen ettől a cselekvőképességtől akarja megfosztani az erejükön felül védekező önkormányzatokat. A fővárosi köztájékoztatási kampányban feltett kérdésre, amely szerint ki az, aki nem érdekelt Budapest és az önkormányzatok működőképességének fenntartásában, a közszolgáltatások biztosításában, a válasz egyértelmű: Orbán és kormánya. Orbán és kormánya fosztja ki az önkormányzatokat. Márpedig a városaink kifosztása nem kormányzás. 

A demokrata ellenzéki szövetség a 2022-es kormányváltás után helyreállítja az önkormányzatiságot, biztosítja a települések autonómiáját, és politikai megfontolásoktól mentes, a településeken élő polgárok érdekeit szem előtt tartó finanszírozást biztosít az önkormányzatoknak  

- olvasható nyilatkozatukban.