Csemete az uborkafán, katonai ügyész a bakon és a jóllakott pacalhuszár a napköziből

Magyarország ismét szintet lépett: bekerültünk a nemzetközi katonai elitbe. Nemes Jeles László Oscar-díjat kapott, Karikó Katalin kutatásai megalapozták a "hírvivő" RNS alapú Covid-oltást (kár, hogy mi egy elavultabbért házalunk), és most ez a "mi fiunk" bekerült a nagyhírű Sandhurst katonai akadémiára.

Nagyszülei még komfort nélküli faluszéli házban laktak, de az unoka már királyi sarjakkal koptatta a padot. Rövid hazai kiképzés után rögtön kiküldték a nagyhírű katonai elitképzőbe. Kalapot kellene emelnünk, ha az ifjú hadfi apja nem Magyarország mindenható vezérre lenne, és mindez nem egy szegény ország adófizetőinek pénzéből történt volna (a tandíj közel 100 ezer euró).

Még baljóslóbb színbe kerül a történet, ha tudjuk, hogy a Sandhurst egyben "trónörökös" képző is. Az angol királyi család tagjai mellett különösen nagyszámban látogatták az iskolát - főleg arab - királyok, sejkek, emírek, szultánok gyermekei, a későbbi uralkodók. Itt végzett a Jordán és a bahreini király, a katari és a kuwaiti emír, az omani szultán, stb., és itt kapott diplomát, többek között, Tonga, Szváziföld és Brunei jövendő uralkodója is. Ide került be ez a "mi fiunk"! Az ifjú hazai karrierlehetőségeit az olvasók fantáziájára bízzuk. Van ezzel probléma?

A magyar kormány szerint nincs. Magyarország a korlátlan lehetőségek országa: bárki, aki végig csinál egy rövid kiképzést - amit pl. a Soros tuti nem bírna -, az előtt nyitva áll ez a lehetőség. 

Nem véletlen, hogy különösen vehemensen vette védelmébe az ifjú harcos továbbképzését egy volt katonai ügyész és egy volt napközis tanár. Katonaiügyészünk 1989 előtt állt hivatásos katonának. Aki a kommunista rendszerben katonának állt, pláne katonai ügyésznek, az igencsak elkötelezett híve volt a rendszenek, még akkor is, ha ez a '80-as évek végén történt. Ma más az optika, de akkor egy elvtársnak ez egy karrierdöntés volt. Akkor még kötelező volt a sorkatonai szolgálat és a rettegett "futkosó", a Büntető Zászlóalj is csak 1993-ban szűnt meg.

A kommunista - ami ugye technikai minimum követelménye volt ennek a szakmának - katonai ügyészek ítéltek évtizedeken át "futkosóra" sorozott kiskatonákat, vallási szolgálatmegtagadókat, "eltáv" papír nélkül hazaszökőket. Aki akkor ezt a pályát választotta, az ezt akkor nagyon jól tudta. Aki akkor bezupált, nem csak a "Százados úr (elvtárs) ha felül a lovára" című dalt énekelte lelkesen, hanem feltehetőleg az Internacionálét is. Emlékeim szerint például egy katonai középiskola vagy ösztöndíj az 1989 előtti korosztályok szemében egyenértékű volt az Ifjú Gárda vagy Munkásőrség tagsággal. Mindenki kerülte őket, mert mindenki tudta, hogy milyen "követelményeknek" kell megfelelniük, és ezen az elvárások között nagyon hátul szerepelt a sorban a fogathajtás.

Ugyanilyen szenvedélyesen védi a mundér becsületét egy volt "napejos" tanító bácsi. Az ugyan nem derül ki, hogy viselte-e a katonai mundért a 2004-ig fennálló kötelező sorkatonai szolgálat teljesítőjeként, vagy hősiesen lapított a napköziben. Így utólag a tanító bácsi is marcona hadfivá avanzsál, aki mint Háry János, szintén nem mindenre úgy emlékszik, ahogy történt.

Az erkölcsi tanulságokon kívül, amelyektől megkíméljük az olvasókat, egy szórakoztató hozadéka biztosan van a történetnek: a margitszigeti hármas futóverseny, ami ezekben a nehéz időkben biztosan felüdülést jelent majd a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt.

(Jó, ha tudod, hogy egy véleménycikket olvastál, ami nem feltétlenül tükrözi a Zsúrpubi szerkesztőségének álláspontját, de nálunk akkor is a szabad vélemény a legfontosabb.)