Kéri László: Az egész oltás-mizériát kormányzati füllentések, dezinformáció és tévedések veszik körül

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!

Zsúrpubi: Úgy tűnik, hogy továbbra is a vakcinák beszerzése, szétosztása és az oltási lehetőségek körüli tájékozódási zűrzavarok mentén szerveződik a hazai közéleti mondanivalóink többsége.

Kéri László: A téma kényszerű túlsúlya továbbra sem annak köszönhetően alakult így, mintha a magyar közvéleménynek annyira gyönge lenne a felfogóképessége, hogy mindent százszor kell nekik megmagyarázni. Sokkal inkább arról van szó, hogy mindenről százféle állítást hallhattunk. Csak egytelen példával mutatnám be ezt a gondot: több kollégátok többféle portálon összeszedte, hogy az elmúlt egyetlen hónapban mit és hányszor lehetett hallani arról az orosz vakcináról, amelynek beszerzéséről az eheti diadaljelentés és önünneplés szólt. Merthogy az elmúlt egy-két napon mást sem hallhattunk, mint a külügyminiszter moszkvai diadalmenetének sikeres végeredményét a megszerzett kétmilliónyi vakcináról. Én vakcinákhoz nem értek, és nem is lehet semmiféle szakmai jellegű véleményem arról, hogy ez jó, avagy nem jó nekünk. Azt azonban látom és hallom - mert nem lehetek teljesen vak ez ügyben sem -, hogy alapvető kérdések körül nincs semmi sem tisztázva.

Már megint arról szól a diadaljelentés, hogy mennyi vakcinára sikerült szerződnünk, de ilyen jellegű győzelmi jelentéseket december óta majdnem mindegyik vakcina kapcsán hallhattunk. Arról viszont a magyar lakosság 90 százalékának még fogalma sem lehet, hogy ő mikor és hol kerülhet be abba a sorba, ahol majd beoltják.

Először is, még azt sem lehetett megtudni, hogy melyik állami/kormányzati szerv felel az oltási tervért. Másodszor, a miniszterelnök a pénteki, szokásos nagymonológjában egészen másféle oltási sorrendről beszélt, mint amit a kikerült hivatalos papírból megtudhattunk. Harmadszor meg, az sem világos, hogy lehetséges lesz-e választani a vakcinák között, mert erről is össze-visszabeszéd van. Negyedszer, az orosz vakcinát - finoman is szólva - korántsem veszi körül olyan össznépi lelelkesedés, mint amennyire a kormány, illetőleg a személy szerint is érintett beszerzők áradoznak.

A megjelent közvélemény-kutatási adatok szerint egyelőre oly mértékben hatalmas a tartózkodás az orosz és a kínai vakcináktól, hogy ezt még Eperjes Károly személyes kiállásának a varázsa sem tudná kiegyenlíteni.

Ötödször pedig arról is meglehetősen ellentmondásos hírek érkeztek eddig, hogy ezzel a vakcinával az otthoni, szűkebb orosz igényeket ki tudták-e elégíteni, és mikor juthat belőle elegendő mennyiség külföldre is.

ZSPB.: Ez így együtt eléggé riasztó lista, nem?

K.L.: Igen, és még egyszer nyomatékkal hangsúlyoznám, hogy az egész kérdéskör szakmai részéhez semmit sem értek, tehát semmiféle jogom és alapom nincsen arra, hogy az érdemi részéhez hozzászóljak. Viszont amiket most felsoroltam, azokat érintett állampolgárként is jogom lenne megválaszolva tudnom. Mi is visszajelentkeztünk azonnal a kormányzati felhívásra, írásban és vártuk, vártuk az érdemi választ, amire legfeljebb úgy került sor hetek múltán, hogy megnyugtattak: megkapták a jelentkezésünket…

A héten megint kaptunk egy újabb email-körlevelet, amiben lényegében ugyanazt írják, amit reggeltől estig szajkóznak az összes kormányzati médiumokban, fizetett hirdetésekként: nyugi, nyugi, minden rendben lesz, csak ez a szemét Nyugat (Brüsszel) nem adta oda nekünk azt, ami jár és kénytelenek vagyunk máshonnét IS beszerezni. Magyarán, ez a feladat is előbb-utóbb belezüllik az előrehozott kormányzati választási kampány mondanivalójába, miközben az érdemi kérdésekre továbbra sincsen semmiféle válaszuk.

A kormányfői - igencsak homályos - utalásokból azt vélem kihámozni, hogy ők már tudják, ez az egész oltási folyamat sokkal, de sokkal hosszabb lesz annál, mint amit még akár az év elején - három héttel ezelőtt is - ígérgettek.

ZSPB.: Tehát valószínű, hogy az idei évben többnyire még ezzel leszünk elfoglalva?

K.L.: Igen, ahogyan telnek a napok és ahogyan egyre világosabbá válik az összes kormányzati ígérgetés alaptalansága, úgy kerülnek elő azok a vitakérdések, amelyekkel megpróbálják lekötni az aggódó milliók türelmét és figyelmét. Milyen nagyszerű vitatéma lesz például az oltási igazolvány: mikor, kinek és hol kell ez, hol szerzed be, ki fogja mindezt ellenőrizni és hol?  Még az orosz vakcina - itt nem lévő - terítésével is jól el lehet néhány hetet játszadozni, mindeközben a már tényleg ittlévő készletekért hatalmas háttérharcok dúlnak.

Az sem lehetett véletlen elszólás, ahogyan pénteken a kormányfő becsempészte az elsődlegesen kedvezményezettek körébe a kormányzati köröket is. Pontosan kiket is? A kormánytagokat, beleértve a mindenféle államtitkárok, és egyéb különleges megbízottak többszázfős hadával egyetemben? Természetesen a családtagjaikkal együtt, mert ennek is csak úgy lenne értelme.

És akkor ez a kör ténylegesen mekkora is lenne? S ez a csoport melyik oltási tervben volt benne? Orbán most a 60 felettiek csoportját nagyhirtelen a 89 év felettiekké változtatta egy újabb, még senki által nem látott terv szerint. El tudjuk képzelni, mekkora különbség van a két, említett korcsoport között? Többszázezernyi. S ez a különbség már képes lehet eltakarnia a tágan értelmezett „kormányzati” réteget is. Ez csak egyetlen és igen kicsinyke példa abból, ami az egész oltás/beoltás körül meglévő homályokat, szándékos füllentéseket, tévedéseket és dezinformációt körülveszi. Minden korábbi galádságot és alkalmatlanságot felülmúlóan leleplező mindaz, amit a kormányzat az oltások/beoltások körüli tájékoztatás ürügyén eddig művelt. És még csak január van. Tizenegy vidám hónap elé nézünk.