Csak a szokásos: Megint hazudott az Origo és megint Jakab Péter nyert pert velük szemben

A lakájmédia seggevége megint hazudott, de ez immár nagyjából olyan hír, mint hogy az ég kék, a fű zöld.

Megszámolni sem lehet, hányadik papírját kapta a bíróságtól az orbánista propagandaoldal, hogy hazudott a Jobbik valamelyik politikusáról. Most éppen Jakab Péter nyert velük szemben pert, mert a Fidesz lakájmédiájának talán legszánalmasabb álhírgyártója, Bordács Bálint írta róla egy tavaly júliusban megjelent cikkben, hogy a Facebook-oldalán megtévesztő fotót tett ki a saját népszerűségének bizonygatása érdekében. Most sem volt igaz semmi a cikkből, ezért az Origo újra helyreigazítást köteles közzétenni a százezres perköltség megfizetése mellett

- írja keddi közleményében a Jobbik, amit egy már klasszikussá vált, a másik legaljalakájnál, a Pesti Srácoknál megjelent idézettel zárnak:

„Rengeteg aljas dolgot terjesztenek ilyen felületeken. Kitalált történetek, arcátlan hazugságok, sokszor nem is létező emberek vádaskodásai, manipulált fotók, miegymás. Sokan azt mondják, hogy nem kell ezekkel foglalkozni, mert túl sok van belőlük, de néha azért jól esik odacsapni a beteges hazudozóknak. Megyünk tovább!”

Az említett Bordács Bálint amúgy egy propagandistává avanzsált bukott Fidelitas-tag, akit 2016 telén egy Füzesgyarmaton megrendezett fidelitasos csapatépítő disznóvágáson még a sajátjai is csúnyán megcsapkodtak. 

Jakab Péter meg az, aki sorra nyeri a Fidesz-médiával szemben a pereket, mert állandóan hazudnak róla. Novemberben pl. a közmédia járt pórul. Van miért, hiszen náluk szabályzat írja elő az ellenzék gyalázását

Még tavaly februárban tálalta szenzációként a pártszócsővé züllesztett M1 Híradója Jakab Péterről, hogy a teljes zsidóságot bűnözőnek nevezte. Természetesen ilyen soha nem történt, ezért a Jobbik elnöke bíróságon vett elégtételt a hazugság terjesztőin. Akkor több megnyert per után 2020 novemberében a Duna Médiaszolgáltató Zrt. volt soron, és a bírósági ítélet esetükben sem lehetett más: elsőfokú döntésében a valótlanságokat terjesztő kormányzati propagandaterméket a Fővárosi Törvényszék jelentős összegű sérelemdíj, és a perköltség megfizetésére kötelezte Jakab Péter javára.

Az utóbbi időben számos hasonló eset történt, ami nem váratlan, hiszen a kormánymédia tulajdonképpen minden nap előáll egy hazugsággal. A Jobbik elnöke tavaly augusztusban például a Fejér Megyei Hírlap ellen nyert pert. A Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazítás közlésére és csaknem százezres perköltség megfizetésére kötelezte a korábban az ellenzéket minősíthetetlen stílusban gyalázó fideszes szócsövet.

A Jobbik egyébként "a Fidesz notórius hazudozói" számára decemberben egy új email címet is létrehozott. Vagyis azért, hogy a Magyar Nemzet, az M1, a Hírtv, az Origó, a TV2, a Pestisrácok stb, a jövőben ide írja a kérdéseit: [email protected]