Gulyás szerint a második hullámot sikerült megfékezni, bár az adatok nem mutatnak csökkenést. Jön a védettséget igazoló okmány!

Azt még nem tudni, milyen jogosultságokat kap, aki rendelkezik vele.

A kormány megállapította, hogy sikerült megfékezni a második hullámot, az adatok azonban nem mutatnak csökkenést. Több országban már a harmadik hullám jön. Feltehetően erre készülhetünk mi is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a fertőzöttek száma azért növekszik, mert hazánkban is megjelent a brit variáns, ami gyorsabban terjed. Gulyás - aki a munkahelyeket, gazdaságot érintő szokásos bullshitek, és az uniós vakcinabeszerzés lassúságának mantrázásáról sem feledkezett meg - közölte, döntés született arról, hogy  

az állam védettséget igazoló okmányt fog bevezetni. Ezt az kaphatja meg, aki már megkapta a második oltást, érvényességi idő nincs, csak az oltottság időpontját jelölik. 

Az okmányt az is megkaphatja, aki felgyógyult a betegségből. 

  • Aki pozitív PCR-teszt produkált, akkor kaphat, ha később lesz negatív tesztje is. Annak, akinek pozitív tesztje volt, majd karanténba került, 10 napra rá lehet. 
  • Olyan papír is elegendő az okmányhoz, amely az antitestet igazolja annál, aki tünetmentesen esett át a koronavíruson. Ennek érvényességi ideje 4 hónap.  

Azt, hogy ez az irat milyen jogosultságokkal jár, még nem közölték.

Mindenesetre mindenki örömére Szentkirályi Alexandra megerősítette azt, amit mindenki várt: hamarosan indul a következő nemzeti konzultáció. Szóval nagy gond innentől már nem lehet!