Jakab Péter Orbánnak: A fél országot már ellopták, a másik felét nem adjuk! - Videó

A Jobbik elnöke megint számos kellemetlen percet okozott Orbán Viktornak, mikor a parlamentben szembesítette a valósággal.

Orbán Viktor hétfői évértékelőjére az ellenzék részéről először a Jobbik miniszterelnök-jelöltje reagált, kapásból úgy, hogy

"sok beszédnek sok az alja".

Jakab Péter azzal folytatta, hogy Orbán beszédéből nem tudtuk meg, hogyan fogják újranyitni az országot, annak ellenére, hogy már vannak óriásplakátok, és van 4 százalékos, havi 146 forintos minimálbéremelés, illetve hitel.

Nincs kinai vakcina, de ha lesz, akkor se kell senkinek - tette hozzá. Szerinte a nemzeti konzultáció időhúzás, és Orbán döntésképtelenségét bizonyítja.

Erre a bohóckodásra nincs idő - mondta Jakab. Kijelentette, hogy nem kerülhet hátrányos helyzetbe, aki nem akarja kínai vakcinával beoltatni magát. Jakab Péter szerint nem a politikusok, hanem a virológusuk feladata, hogy meggyőzzék az embereket az oltásról.

Félő, hogy a szakhatóságok Orbán Viktornak is meg akarnak felelni, aki úgy viselkedik, mint egy "afrikai kuruzsló", vagy egy "kínai gyógyszerkereskedő" - fogalmazott, majd hozzátette: Az ön haveri körében a zsarolás menő dolog, de ez nem Oroszország, nem Kína, a kormánynak nem az a dolga, hogy megfenyegesse a népet".

Jakab Péter beszélt a felhatalmazásról is. Mint mondta, remélték, hogy azt nem a lopásra használja fel Orbán Viktor, de tévedtek. "Tőlem aztán biztosan nem kapja meg" - utalt korábbi ígéretére. Felidézte, hogy 3600 milliárd forint volt a Gazdaságvédelmi Alapban, de ebből nem munakhelyeket, ágazatokat mentett meg, hanem Mészáros Lőrincnek és a többi "semmirekellőnek" adta.

"A fél országot ellopták, a másik felét nem adjuk. Miniszterelnök úr, készüljön a bukásra" - zárta felszólalását a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.