Orbán hitelesen adta a rablótolvajt, mégsem az volt a legnagyobb alakítása

Emlékeznek még a miniszterelnök Szegény Dzsoni és Árnika című filmre? Nos, azóta tudjuk, Orbánnak lett nagyobb szerepe is. 

Nagyjából 2-2,5 millió választó számára ugyanis a miniszterelnök 10 éve hitelesen alakítja az országért, a benne élő emberkért küzdő, tisztességes, puritán ember szerepét, akinek még megtakarítása sincs, miközben ennek a tömegnek sikeresen beadja azt is, hogy Magyarország jobban teljesít, Mészáros Lőrinc közpénzekből felépített brutális vagyonához pedig semmi köze.   

Azóta pedig már azt is tudjuk, hogy míg a Sólyom András rendezte Szegény Dzsoni és Árnika című filmben Orbán bűnbandájának választania kellett a lopások és a futball között, az életben nincs ilyen döntési kényszer.