Válságot kezel a Fidesz: "A baloldal miatt húzódik a járvány"

Kormányrészről naponta bejelentik, hogy itt a harmadik hullám, nem lehet nyitni, miközben éppen zajlik a nyitásról szóló nemzeti konzultáció. De amúgy meg a baloldal miatt húzódik a járvány, pedig a kormány sikeres. Most Hollik István állt elő egy olyan videóval, amit a Csicsergő óvoda kiscsoportosai simán átvehetnének egy farsangi műsor keretein belül.

A kormánypártok szerint a baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában kijelentette: itt az ideje, hogy végre a baloldal is megértse, oltásügyben nincs helye politizálásnak, itt emberéletekről van szó.

A Fidesz kommunikációs igazgatója egyúttal megdöbbentő felfedezést is tett: kijelentette, hogy a koronavírus-járványt csak az oltással lehet legyőzni. És még a galád ellenzék nem tapsol örömében pl. a kínai vakcinának, addig szerintük ezt bátran be lehet adni bárkinek. 

Tulajdonképpen már csak egy dologban reménykedhetünk: a kínai gyógyszerkereskedőként funkcionáló Orbán által Magyarországra hozatott vakcina hatékonyabbnak bizonyul, mint Hollik István hajbeültetése. Mert bár arra is sokan esküsznek, azért annyira nem sikerült jól.

Ja, és egyébként Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai államtitkára éppen arról értekezett a Facebook-oldalán a minap, hogy "sikeresen visszaszorították az első és második hullámot". A sikerességet pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elkezdődött a harmadik is.