Attól, hogy ostoba törvényeket írnak éjszaka, a vírus nem tűnik el hamarabb

Valamiért a kormány nem akar a járvánnyal az elsők között foglalkozni.

Már november közepe óta élünk majdhogynem totális bezártságban, és most nagyon úgy tűnik, hogy egyhamar nem is szabadulunk – a kormány egyelőre a nemzeti ünnepig hosszabbította meg az intézkedéseket, de mivel lecsapott a harmadik járványhullám, van arra egy rekesz söröm, hogy legalább nyárig tart ez a rémálom – bár rossz jós lennék.

De nézzük már meg kicsit alaposabban, konkrétan hogyan is zajlik ez a járványkezelés! Az egy dolog, hogy Orbánéknak legelső teendőjük volt saját maguknak olyan jogköröket adatni az Országgyűléssel, ami gyakorlatilag korlátlan hatalommal ruházta fel őket, na de mi volt a második? Az apa férfi, anya nő, csökkentették az örökbefogadási jogköröket, kicsesztek a transzneműekkel, most meg hetek óta azon röhög mindenki – illetve röhögne, ha nem volna ez végtelenül szomorú és elkeserítő - hogy Kásler úgy akarja összerakatni Mátyás királyt (pár százmilliót odalöktek rá neki, persze). Mint amikor a kisgyerek megkapja a legóját karácsonyra, és hetekig mással sem játszik.

Az a Kásler, akinek most konkrétan egyetlen feladata lenne az évszázad eddigi talán legpusztítóbb egészségügyi krízisében: felügyelni azt, hogy minden kórházban legyen elég védőeszköz, jöjjenek az oltások százezrével, ne haljanak meg százával minden nap a betegek. Erre szerdán már azt olvashattuk, hogy az EMMI egy tollvonással tiltotta meg az orvosoknak, hogy saját arcukat – nyugati mintára – megjelenítsék a védőruhán, ennyivel hátha személyesebb lehetne az orvos-beteg kapcsolat. Még mit nem, dolgozzanak csak végkimerülésig, de nehogy egy kicsi mosoly legyen bárki arcán!

Vajon hogy csapott fel a harmadik hullám, ha egyszer a kormány sikeresnek ítélte a védekezést? Az nagyjából világos, hogy azért nem mindenki tartja be teljesen a korlátozásokat. Látunk rá példát a buszon maszk nélkül utazóktól a facebookos szabadságharcos idiótákig, de mégis, ha november közepe óta nyolc után senki sehova, boltok zárva, a tömegközlekedés csökkentett üzemmódban, hogyan terjedhet a vírus egyre jobban? Akkor valami még ebben is félrement, nem?