Müller után a kormány egy másik "szakértője", Kásler is arról beszélt, hogy újabb korlátozások jöhetnek

Ezzel az országos tisztifőorvos után Orbán emberminisztere is rámutatott: a kormány válságkezelése elhibázott, és késve meghozott, nem megfelelő intézkedésekkel jellemezhető. Vagy azért állították le az országot hónapokra, azért zártak be mindent és minket, és azért lett rekordmagas a munkanélküliség, hogy aztán újabb korlátozások jöjjenek? 

A vakcináció mértéke csak több hét múlva éri majd el azt a szintet, ami a felfutást megfékezhetné, addig pedig újabb szigorításokra lehet szükség - mondta a Blikknek a miniszter, dacára annak, hogy nagyotmondó Orbán korábban még arról beszélt, egyetlen hétvége alatt be tudnának oltani mindenkit. Persze Orbán Viktor többek között már azt is hazudta, hogy meggyógyítanak mindenkit, aki elkapja ezt a betegséget. 

Ha azt tekintjük, hogy a járványügyi szigorítások maximuma 100 százalék, akkor a jelen pillanatban életben lévő szigorítások ennek a 70 százalékát teszik ki. Sok példa van a világban, mit lehet még tenni: iskolákat bezárni, előre lehet hozni a szünetet vagy meg lehet hosszabbítani az időtartamát erre a kritikus néhány hétre. Az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartása mellett lehet az egyéb boltok nyitva tartásán is szigorítani. Ennek mintájára még sok minden más is lehetséges 

 - fejtette ki Kásler, akinek totális alkalmatlanságára épp az elmúlt egy évben derült fény. 

Orbánék láthatóan tanácstalanok, ami nem meglepő, hiszen eddig csak általuk generált ellenségek ellen "küzdöttek". Akkor azonban, amikor valós a veszély, már nem elég a propaganda, a kóklerek szerepeltetése, és néhány látszatintézkedés. 

Kásler és Müller Cecília egyébként Pintér Sándorral kiegészülve, egy évvel ezelőtt napi szinten mondta el, hogy az "egészségügy felkészült az új koronavírusos betegek fogadására.

Magyarországnak van terve arra, hogy egy ilyen helyzetet hogyan kezeljen. A Tisztiorvosi Szolgálat jelzi folyamatosan, hogy milyen a veszélyeztetettség szintje. Akkor, amikor szükséges, intézkedéseket fogunk tenni. A tervek készek vannak, azonban reméljük, hogy nem lesz rá szükség

- nyugtatta 2020 februárjában a magyarokat Pintér Sándor belügyminiszter Kásler Miklós társaságában.

Az elmúlt egy évben már mindneki láthatta, hogyan is fest ez a felkészültség. A mérleg egyelőre 15 ezer halott, és kabaréba illő töketlenkedés.