Még egy gyászbeszédből is kampányt csinál a Fidesz

Közben rendre felszólítják a "baloldalt", hogy fejezzék be a "halálkampányt".

kecsup.hu olvasója hívta fel a figyelmet egy gyomorforgató kampányfogásra Izsákon. A lapnak küldött fotók szerint szóróanyagokat tesznek a postaládákba  Izsákon, melyeken Lezsák Sándor országgyűlési képviselő gyászbeszéde olvasható, amelyet Mondok József temetésén mondott el január 15-én. Korábban a Magyar Hírlapban is megjelent az írás. Impresszum nincs a kiadványon, így egyelőre nem derült ki, hogy ki adta ki a beszédet, de sejteni lehet.

Lezsák Sándora Fidesz képviselője fontosnak tartotta kiemelni a beszédben, hogy Mondok József közreműködésével "összehangolt csapatmunka" nyomán újult meg Izsák infrastruktúrája, iskolákat közintézményeket hoztak rendbe.

Gyászoló gyülekezet!

Két évtizedes polgármesteri munkásságából most a koporsója előtt idézzünk föl néhányat a több mint száz fejlesztésből. Mindezekért társaival együtt megküzdött, ha kellett: harcolt.

Sorolom: bel- és külterületi utak, a városháza felújítása, négylakásos önkormányzati épület, kerékpárút, városi piaccsarnok, buszmegállók, a sportpálya épületének és a szennyvízellátó rendszernek a felújítása, a közvilágítás korszerűsítése, a Kossuth tér megújítása, a város keleti részében a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, és ami más fejlesztésekkel, beruházásokkal együtt közös élményünk marad: az új iskola épülete.

Ez is összehangolt csapatmunka ered­ménye.

- fogalmazott Lezsák, e sorok pedig most az izsáki postaládákban landolnak.

És mit mond mindeközben a Fidesz?

„Nem elég, hogy a védekezést, az egészségügyi szakembereket, a járványügyi dolgozókat támadja, álhíreket gyárt, még kegyeletsértő is a baloldal"

Állították ezt többek között Hadházy Ákosról. Sőt, videó is készült:

Vajon Lezsák Sándor propagandabeszéde egy temetésen, majd annak etikátlan szétszórása nem "halálkampány"?