Kéri László: Ilyen mértékű zűrzavar egy normálisan kormányzott országban aligha fordulhatna elő
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: A héten tarthattunk egy évfordulót: egy évvel ezelőtt tört ki a járvány nálunk. Sőt, valamennyi fontos esemény, kellemetlen meglepetése még mindig a vírus okozta válság körül forog.
Kéri László: Egyenként és összességükben is kellemetlen meglepetések voltak, maradtak, és még lesznek a lehetséges következményeikkel együtt. Haladjunk talán időben visszafelé, és próbáljuk megtalálni a közöttük felismerhető összefüggéseket is! Kezdjük mindjárt a hétvégi káosszal.
Ilyen mértékű zűrzavar ugyanis egy normálisan kormányozott országban aligha fordulhatna elő. Bejelentik több mint hetvenezer ember beoltását, állítólag ki is értesítették őket, aztán elszabadul a pokol.
Mert, miért is? Talán rossz címjegyzékeket használnak, talán, mert nem a megfelelő módon tartják nyilván az érintettek adatait, talán azért, mert a kijelölt pontokon nem voltak felkészülve a kiértesítettek fogadására. És még találgathatnánk tovább; olyan kisszerű és sajnos jellemző az is, ahogyan ezt a tévedést kommunikálták. A leginkább árulkodó bohózat az volt, ahogyan a csoda-telefonszám körüli cirkuszról hadováltak. És ilyenkor szükségképpen jutnak eszünkbe a korábban rendszeresen felmutatott kormányfői hencegések, miszerint mi egy hétvégén is be tudnánk oltani mindenkit. De legalább egymilliót, de hatszázezret mindenképpen. És hogy húsvétra mindenkit, de mindenkit… Aztán pedig: április végéig, de komolyan! Legújabban pedig májusig, vagy ha nem akkor a nyár közepéig… Egyfelől hallhatjuk a nagyképűsködő hencegést, másfelől pedig megélhetjük azt a szomorú realitást, amit az elmúlt hétvégén több tízezren is elszenvedhettek.
ZSPB.: És ez meglepetés?
K.L.: Igen, az volt, mert párhuzamosan minden létező csatornán, a hírek és még a sportközvetítések között is naponta hallgathatom kényszerűen azt a kormányzati dicsekvést, ami harsogó reklámokban adja tudtunkra, hogy az ország nemcsak működik, hanem a családok, a nyugdíjasok, a fiatalok milyen fantasztikusan jól járnak már megint. S milyen jó, hogy az ország működik. Igen, a kormányzati reklámipar nagyszerűen működik, az ország meg a legsürgősebben megoldandó feladatok szintjén pontosan úgy, ahogyan ezt a mostani, legújabb megszorító intézkedések előkészítése során is megtapasztalhattuk.
ZSPB.: Ez lenne a listán a második kellemetlen meglepetés?
K.L.: Igen, annyiban mindenképpen, ahogyan ezt sikerült előkészíteni, meghirdetni, mert a késleltetett megjelentetése is egyfajta bohózattá silányult. Nem beszélve az ténylegesen érintettek körének állandóan változó listáiról.
Azt gyanítom, hogy egészen a legeslegutolsó pillanatokig hatalmas háttérküzdelmek lehettek az egyes lobbicsoportok között, mert a végeredményt tekintve meglehetősen nehéz lenne koherens és átgondolt rendszert találni mindabban, hogy kikre vonatkoznak és kikre nem a legújabb korlátozások. És a kellemetlen meglepetések sorába tartozó elem az is, hogy hozzáértők szerint a kormányzat az elmúlt egy év során harmadszor követi el ugyanazt a hibát: megint késve hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyek elkerülhetetlenek.
Ám éppen a késlekedések okán sokkal kevésbé lesznek hatékonyak, mint lettek volna akkor, amikor a bevezetésük igazán indokolttá vált. Így történt ez március közepén, így történt ez november közepén, és sajnos most is. A legújabb hullám pusztító ereje és kedvezőtlen trendje legalább három hete már világosan látható és felismerhető volt.
ZSPB.: Akad még más is?
K.L.: Igen, hogyne. Hétfőtől kellett az egészségügyi szféra dolgozóinak aláírniuk az új munkaszerződéseiket, és az előzetes egyeztetési kudarcok nyomán sajnos előre lehetett tudni, hogy rengetegen nem fognak engedelmeskedni ennek a diktátumízű megoldásnak, A kormányzati szóvivők elégedetten szajkózzák, miszerint az érintettek több mint kilencven százaléka eleget tett ennek, miközben az egészségügyet mostanában éri majd az a fajta csúcsterhelés, aminek következtében minden elérhető szakembert kénytelenek lesznek bármilyen eszközökkel elérni és mozgósítani.
Tavaly nyár óta elképedve és tehetetlenül nézem azt az őrültséget, hogy a lehető legnagyobb veszély és pánik idején próbálják újraszabni és szigorítani az egészségügyben dolgozók munkafeltételeit. Egy olyan vészhelyzetben, ami egy évszázadban legfeljebb egyszer fordul elő. Fel nem tudom fogni, hogy kinek lehetett az az őrült ötlete, hogy éppen ilyen körülmények között alapjaiban bolygassák meg ezt a szférát.
Emelhették volna a fizetéseket úgy is, hogy majd később, a veszélyhelyzet elmúltával kezdenek neki az átalakításoknak, de nem és nem… És a most kieső ötezerötszáz munkaerő hiánya a lehető legrosszabbkor éri csapásként ezt a szférát.
ZSPB.: Szóba került az elején, hogy ezek az ügyek valahol összefüggenek.
K.L.: Igen, így gondolnám, kettős értelemben is. Egyfelől úgy, hogy a kapkodó, előkészítetlen döntések sorozata mind-mind arról tanúskodik, hogy ez a fajta kommunikációs kormányzat képtelen a válságot a maga teljességében és komolyságában átlátni. És még mindig úgy viselkednek, mintha ráolvasással, propagandával és mellébeszéléssel bármilyen ügyet meg lehetne oldani, vagy ha mégsem, akkor elegendő lesz kellően hihető bűnbakot találni. Másfelől pedig itt van a nyakunkon az a járványhullám, amely minden korábbinál kedvezőtlenebb adatokkal fenyegeti mindannyiónk életét, és most még egyáltalán nem lehet látni a végkifejletét. És ilyen éles helyzetben a Fidesz híveinek be kell érniük azzal az örömmel, hogy a vezérük Európában milyen bátran lép ki azon az ajtón, ahová és ameddig már évek óta udvariasan eltaszigálták. Meghagyva neki azt a látszatot, mintha önszántából döntött volna a távozás mellett. Értem én, hogy a híveket ezzel is meg lehet etetni egy-két hétre. De mi lesz a többséggel, akiket ez egyáltalán nem érdekel, akiket inkább a realitások gondjai kötik le. Nekik mit mondanak majd?