Az amúgy megvan, hogy a Fidesz szerint "Dobrev Klára fertőzte végig a fél országot"? :D

Majdnem lemaradtunk a Magyar Nemzet egyik pénteken közzé tett nagyon erős anyagáról.

Szóval az alaptézis: 

És akkor így született meg a magyar sajtótörténelem immár legalább második olyan szerző nélküli cikke, ahol a képzeletbeli szerző a "munkatársunktól" nevet kapta. Illetve, melynek címét valószínűleg Észak-Koreában sem tudnák überelni.

A legkiválóbb fideszes médiaipari aprómunkás-észrevétel egyébként az, hogy a "munkatársunktól" nevű szerző felsorolja, hogy kikkel találkozott március 2. óta Dobrev Klára, és egyben közli, hogy mindenhol maszkot viselt, kivétel az ATV stúdiójában, ahol ugyebár a felvételek alatt senki nem visel maszkot.

Tehát a konklúzió: "Dobrev Klára gyakorlatilag végigfertőzhette a fél országot."

A fluffermédia "cikkét" lehet, hogy az az esemény ihlette, mikor a sokszor tényleg maszk nélkül közlekedő Szijjártó kis túlzással végigfertőzte Indokínát. Ja, és nem mellékesen azóta is többször gyűlt meg a baja az orrának és szájának szabályos eltakarásával. Ezekről a tényekről amúgy az orbánista szerkesztőségek nem számoltak be, azok nyilván nem zaklatták fel őket ennyire.

Mindegy is, a lényeg, hogy azok után, hogy megtudhattuk, hogy az egészségügy összeomlásáért Gyurcsány Ferenc a felelős, most végre kiderült, hogy a harmadik hullámot Dobrev Klára robbantotta be.