Fidesz: Egy éve Karácsony Gergely miatt haltak meg az emberek, ma Brüsszel a hibás

Lázár János a minap kijelentette, hogy Brüsszel miatt haltak meg Magyarországon 20 ezren. Egy évvel ezelőtt még Karácsony Gergely és a Pesti úti idősotthon volt a SOROS a Fidesz gyomorforgató kampányában, és akkor még azt gondoltuk, ezt nem lehet überelni. Sikerült.

Lázár János egykori miniszter, a Fidesz parlamenti képviselője arról beszélt a Rádió 7-nek, hogy életveszélyes döntést hoztak azok a politikusok, akik a vakcinabeszerzésben Brüsszelre bízták magukat.

Lázár konkrétan azt mondta:

„A keleti vakcinák eddig 600 ezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar vesztette életét.”

Ha létezik mondat, amivel még meg lehetett fejelni a magyar komrány gyomorforgató, gátlástalan, aljas kijelentéseit, akkor ez az. Erről pedig eszünkbe juthat az is, hogy Deutsch Tamásnak egy évvel ezelőtt, pont nagypénteken is csak a hatalmi vágyainak ocsmány kiszolgálása jutott eszébe. Az ember azt gondolná, hogy még egy olyan humánumát vesztett egyed, mint Deutsch Tamás vagy Lázár János is képes félretenni az arcátlanságát addig, amíg emberéletek tömkelege forog veszélyben. Kiderült, ez legalább olyan naiv elképzelés, mint kereszténydemokratának gondolni a Fideszt.

Deutsch Tamás jutalomközpontját tavaly nagypénteken az ingerelte leginkább, hogy 151 idős ember súlyos megbetegedésével kapcsolatban mutogathasson Karácsony Gergelyre, s közben egy egyszerű, ámde romló statisztikai adatnak minősítse őket.

Nos, Lázár Jánosnak e szintalattinál is kétszázszor mélyebbi pöcegödörbe sikerült lemásznia, megint csak a keresztényi szeretet jegyében, húsvét előtt.

Kedves Fidesz-szavazók! Mikor fordul fel a gyomrotok? De tényleg, mikor?