Kásler Miklós, az alkalmatlan

Kásler Miklós Facebook-posztban jelentette be, hogy az Országos Pulmonológiai Intézetben tett látogatást, ezt követően pedig az ellátórendszer további intézményeit fogja bejárni, tapasztalatszerzés céljából. Ezzel csak két probléma van: túl kevés, túl későn.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) több, korábban önálló minisztériummal rendelkező területet (egészségügy, oktatás és kultúra, sport, szociális ügyek) tömörít, melyek önmagukban is nagy figyelmet igényelnének, különösen egy ilyen kritikus időszakban, ha pedig nem kapják meg ezt a figyelmet és mellette a szükséges támogatást, az ország szó szerint elvérzik. 

Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos, egyetemi tanár, 1950-ben született Sárváron. Az általános iskolát és a középiskolát is kitűnő eredménnyel végezte, ezután a Szegedi Orvostudományi Egyetemre (SZOTE) ment és 1974-ben végzett. Számos tudományos diákköri konferencián ért el 1. helyezést tanulmányai során, illetve több pályázatot és ösztöndíj-programot is megnyert. Szakvizsgát tett sebészetből, szájsebészetből, illetve plasztikai és rekonstrukciós sebészetből is, továbbképezte magát az onkológia, a lézersebészet és a sugárterápia területén is. Sárvár és Budapest díszpolgára, számos könyv, publikáció és előadás fűződik a nevéhez, rengeteg tudományos egyesület és társaság tagja, illetve több  tudományos minősítésekkel és kitüntetésekkel is rendelkezik, 2015-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, majd 2018-ban az egyik legrangosabb kitüntetést, a Széchenyi-díjat is megkapta. Több külföldi egyetemen is járt tanulmányúton, illetve ösztöndíj-progamon. 

Az orvosi terület mellett mindig is érdekelte a történelem, 1967-ben országos 3. helyezett lett az akkori népszerű televíziós műveltségi vetélkedőben, a “Ki miben tudós?”-ban. Így nem is kellett volna történelemből felvételiznie, ha olyan egyetemet választott volna, ahol ez feltétel, de orvos akart lenni, így nem élt ezzel a lehetőséggel. 

A SZOTE sebészeti klinikáján kezdett el dolgozni 1974-ben, majd 1981-től tanársegéd lett. Ezt követően, 1981-től az Országos Onkológiai Intézet alorvosa, adjunktusa, főorvosa, majd főigazgató főorvosa lett, továbbá az Orvosi Kamara területi elnöke is. Kidolgozták a magyar rákellenes programot (a lesújtó statisztikák alapján kevés sikerrel). Az M1-en Nemzeti Nagyvizit címmel beszélgetős műsort is vezetett.

2018-ban nevezték ki az EMMI élére, ezt követően rögtön néhány meglepő és vérlázító mondattal hívta fel magára a figyelmet.

Talán a leginkább elhíresült mondás volt ezek közül, hogy a Tízparancsolat egy közel tökéletes népegészségügyi program, sőt, ennek betartásával a halálos betegségek 70-80%-a elkerülhető lenne.

Értjük, hogy valakinek ez a hitéletbeli meggyőződése, de szakmai beszélgetésekbe nem ildomos ilyesmit belekeverni, minél magasabb szinten történik ez, annál nevetségesebb. De mondott olyat is, hogy az ősrobbanás csupán spekuláció, hipotézis, amire semmilyen bizonyíték nincs. A többi meredek kijelentésért érdemes IDE kattintani. Van olyan, hogy valakinek jeles eredményei vannak, de vezetőnek mégis alkalmatlan. Hasznos, ha mindenki azt csinálja, amiben igazán jó. Bár ha egy onkológusnak sárga a keze és a bajusza a nikotintól, az sok jót nem jelent. 

Idén januárban, amikor a járványhelyzet rendkívüli módon fokozódott, Kásler előállt a nagy ötlettel, miszerint összerakja Mátyás király csontjait. Egyébként ez egy teljes mértékben méltányolható dolog lenne bármikor máskor, de a legkevésbé sem egy olyan helyzetben, mint  mostani. Ha már eddig ráért, most még egy kicsit várhat, sokkal sürgősebb lenne a munka nélkül maradt családok és a bevétel nélkül tengődő vállalkozások megsegítése. 

Persze a NER kegyeltjének nincsenek olyan anyagi gondjai, ami miatt el tudná képzelni, milyen lehet akár egy éve jövedelem nélkül élni. Vagyonnyilatkozata alapján jó néhány ingatlan haszonélvezője: egy I. kerületi lakásnak, egy budakeszi társasháznak, egy sárvári háznak, egy révfülöpi üdülőnek. Számos értékes műtárggyal is rendelkezik: egy XIX. századi tabernákulummal (oltárszekrény), ezüst evőeszközzel, herendi étkészlettel, festményekkel, koloniál bútorral, perzsaszőnyegekkel és műtőberendezéssel. Ezen felül van 20 millió forint vagyona, több mint 6 millió forintja befektetési jegyben. Mondjuk ez nem is sok ahhoz képest, hogy volt olyan év, még 2017-ben, amikor 57 millió forintot keresett, mint kórházigazgató, akkor, amikor bármelyik átlagos kórházigazgató maximum 1-1,2 millió forintot vitt haza havonta. 

Egy évvel ezelőtt 36.000 kórház ágyat ürítettek ki és állandó kórházi felügyeletet igénylő betegeket küldtek haza, úgy, hogy összesen nem volt 500 fertőzöttnél több az országban, Kásler Miklós végleg bebizonyította, hogy bármikor hajlandó az embereket semmibe venni, ha a NER érdeke úgy kívánja. További kártékony lépése során több ezer egészségügyi dolgozó mondott fel a legkritikusabb időszakban véghezvitt rombolás miatt. Kásler pedig még mindig a pozíciójában van, maximum 2022-ig...