“A jó legyőzi a gonoszt, az ország ma is szomjazza az összefogást, az egymás mellett való kiállást”

Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök-jelöltje ünnepi videójában köszönetet mondott azoknak, akik a régi életünk visszaadásán dolgoznak. 

A néppárti politikus hozzátette, vannak, akik most is „a fél ország ellen” indított lejárató kampánnyal vannak elfoglalva, de ő inkább azokra fókuszál, akik “ma is azzal vannak elfoglalva, hogy végre visszakapjuk az életünket.” 

Ők az ápolók, orvosok, tanárok, sofőrök, rendőrök, illetve a többi szakma képviselői, Jakab úgy fogalmaz, ők 

ennek az országnak a feltámadást jelentik, és visszaadják a reményt.