Annyit hibáztatta a Fidesz Brüsszelt a vakcinák miatt, hogy majdnem elfelejtettük, hogy jönnek a migránsok

Szerencsére Németh Szilárd gondoskodott róla, hogy ne lankadjon a figyelem. A húsvéti báránycomb elfogyasztása után elszökkent a déli határhoz, hogy közölje: "fokozódó migrációs nyomás várható".

Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a koronavírus okozta járványt követően a fokozódó migrációs nyomás az illegális bevándorlók tízezreit zúdítja Európára - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hercegszántón.

Németh Szilárd a határvédelmi bázis közelében, a határzárnál tartott sajtótájékoztatón elmondta: tavaly csaknem 29 ezren próbálkoztak a déli határszakaszon illegálisan bejutni az Európai Unió területére.

Szerinte a fokozódó nyomás már most érzékelhető, hiszen az év első három hónapjában "11 ezren próbálták meg leküzdeni a magyar határt", és csak a rendőrök és honvédek szoros együttműködésének, elhivatott munkájának, illetve a jogi és műszaki határzárnak, valamint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartásának köszönhető, hogy ez nem sikerült.

"A déli határszakasz ugyanis betonbiztosan védi Európát" - tette hozzá. Szóval: Senkise küzdheti le a határszakaszt!44!4!!44!

A migránsozás amúgy némileg aktualitását vesztette a járvány kitörésekor, de szerencsére Németh Szilárd mellett Bakondi György gondoskodott róla, hogy ne feledkezhessünk meg a veszélyekről. Főleg azért, mert Orbán belbiztonsági főtanácsadója (hahahaha) korábban már megtalálta az összefüggést a koronavírus és az illegális migráció között. Tavaly március-április tájékán ugyanis az a veszélyhelyzet állt elő, hogy az emberek a fertőzés árnyékában nem foglalkoztak eleget a migráció kérdésével, pedig… Pedig

„az Európába igyekvők nem ismert vírusokat hozhatnak be Afrikából” - mondta akkor.

Namármost, azóta az M1 aktuális csatornán 171431653131361357645276439462765464527647457245. alkalommal fejtette ki, hogy jönnek a migránsok. Folyamatosan. Ezt egy percre se szabad elfejejteni.

És itt van néhány durva dolog például, ami a migráció miatt van:

1. Köztörvényes bűnözés

2. Fertőző rák

3. Sertéspestises szendvics

4. Nem ismert vírusok Afrikából

5. Az, hogy Németh Szilárdnak hetente kell sajtótájékoztatót tartania a határ mellett, pedig helyette pacalpörköltet is főzhetne otthon.

6. A fertőzések számának emelkedése