Bözsi néni túszai vagyunk

Bözsi néni túszai vagyunk

Az "izmusok" bakancsai szétszakítva országokat, népeket, városokat, falvakat, családokat és embereket végigrongyoltak a 20 századon. Megsínylődtük Lenint, Sztálint, Hitlert, még most is szenvedünk tőlük. De sajnos, a tények azt a rossz hírt hozzák, hogy a XXI. század sem indult túl jól a magyarság számára.

A populizmus diadalittas időszakát éljük, az Orbán-rendszer világszerte az egyik legmegvetettebb populista diktatúra. Menekülnénk ettől a fertőtől, de képtelenek vagyunk. A régóta kívánt demokrácia pedig azért nem jelentett mindeddig megoldást, mert a Kádár-rendszer velünk él. Velünk élnek, most is itt vannak, sokan közülük nyugdíjemelésre várnak. Orbántól. A vezértől. És, ha úgy van, akkor majd emelni is fog az év végén.

A fiatalok nagy része már szabadulna az örökségtől, de nem tud. A lelkeket csirkefarháttal megvásárló, az élő emberi húst csörgő forintokban megmérő, populista hatalom túszul ejtette az ifjúságot. Ezért inkább elmegy, elmenekül az országból. Bár az Orbán-Áder-Kövér triumvirátus a családtagjaik, barátaik számára átpasszolt, lezsugázott hatalmi ágak mesterséges kómában tartásával mindent megtesz azért, hogy a hazánk, Magyarország csak egy tehetetlen, álmában bármikor és bárhogyan megbecsteleníthető test legyen, amely ennek ellenére még fel-felébred, próbál ellenkezni.

A gondolkodó fiatalok, az X, Y, Z generáció képtelen azonosulni a populizmus átlátszó hazugságaival. A demokrácia keretei még csak-csak megmaradtak, ha más nem, akkor a brüsszeli pénzek miatt és a látszat kedvéért, de egyre kevesebb az országban a fiatal, aki képes megtölteni azt valódi tartalommal. És tudják ugyan, hogy a populista hatalom ölelő szorításából szabadulniuk kell, át kell vágniuk a béklyókat, de ők maguk is szétszabdaltak, és jól tudják, hogy foglyok.

Bár Miskolcon, Győrben, Budapesten, Balatonkenesén, Ócsán születtek, együtt nőttünk fel, szavazniuk nem könnyű. És a tőlük, az ő véleményüktől félő hatalom mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Nem úgy, mint a Temesváron, Szabadkán, Besztercebányán vagy Munkácson élő idős Bözsi nénik. Ők itt is, ott is szavazhatnak. És persze azért is mindent megtesz az Orbán-kormány, hogy így maradjon. Mert a határon túli Bözsi néni neki hálás, hiszen elhitte, hogy tőle kapta az állampolgárságot.

Ugyanúgy, ahogyan Bözsi néni ezt elhitte, elhiszi, hogy nyugdíjat majd Orbán „emel”. Ez a kormány pedig populizmusban nagyon jó, megtévesztésben verhetetlen. Bözsi néniék pedig eldönthetik, hogy mi legyen Magyarországgal, ki kormányozzon Magyarországon, és mindezt persze, levélben. Vajon ki fog nekik majd segíteni egy év múlva kitölteni, feladni azokat a leveleket?