A hét képe: Így hazudik az oltásokról a Fidesz-média

Ha a gátlástalan propagandát és az emberek megtévesztését egy képpel lehet illusztrálni, akkor ez az. A magyar kormány így "ösztönzi" az embereket az oltásra. Vajon mi az álhírgyártás, ha nem ez?

Mint ismert, a hét elején a Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus kijavította a kormány oltások utáni fertőzési és halálozási adatokról szóló "furcsa" táblázatát, hiszen Orbánék úgy gondolták, nyugodtan hazudhatnak vakcinák hatákonyságáról. Is.

A mindenféle hivatkozás és módszertani magyarázat nélkül közzétett táblázat dermesztő halálozási számai ugyanis sokkal inkább riasztják el a magyar embereket az oltásoktól, mintsem, hogy meggyőznék őket. Vagyis, a kormány egy ellenzék ellen lázító bejegyzésben fokozta a magyar társadalomban egyébként is meglévő bizonytalanságot és bizalmatlanságot.

A néppárti Jobbikhoz tömegével érkező állampolgári visszajelzések és megkeresések alapján elmondhatjuk, hogy a magyar családok vasárnapi étkezőasztalának közepére „okádott” kormányzati kommunikáció szinte szó szerint sokkolta a magyar embereket. Az Orbán-kormány pont a saját maga által az ellenzék ellen indított hazug és hergelő gyűlöletkampány kellős közepén mutatta be ország-világnak, hogy milyen az igazi és hamisítatlan oltásellenesség. Felelős kormány ilyet nem tesz! Igaz, egy felelős kormány felelős tagjainak eszébe sem jutna nyerészkedni egy halálos világjárványon! Végtelenül szomorú, hogy nekünk a halálozási mutatókból és a kormányból is a legrosszabb jutott

- írta erről szóló közleményében a Jobbik.

És hogy mennyire nem hatásos a kormányzati propaganda, azt a pénteki Pfizerrel való oltás, illetve a kormányzati időpontfoglaló rendszer összeomlása mutatta meg leginkább.