Fidesz: A nyugdíjasok megélhetését mai napig védjük

Bezzeg Gyurcsány nem védte!

A baloldal amikor hatalmon volt, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, nyugdíjadót akartak bevezetni, sőt még a háziorvosi és kórházi ellátást is fizetőssé akarták tenni az időseknek a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével. Amíg Gyurcsány Ferenc saját cégének csökkentette az áram árát, a nyugdíjasoknak duplájára emelte azt. A Fidesz-KDNP a válságban sem hagyja magukra az időseket: a nyugdíjasok megélhetését mai napig védjük rezsicsökkentéssel, rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítettük őket az elmúlt években, továbbá fokozatosan visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat

- erről szólt a Fdiesz egyik legkiválóbb közleménye a héten.

Kár, hogy a védelem nem segített pl. azon a 29 ezer forintból élő idős házaspáron, akik tavaly júniusban csak azért nem haltak éhen, mert a magyar emberek számos adományt gyűjtöttek nekik. Meg azokon sem segít, akiknek a minimálnyugdíja 28.500 forint. Meg azon a több mint 70 ezer idős emberen, akik 60 ezer forint nyugdíjat sem kapnak havonta.

Emlékeztetőül: 2015-ben pl. 1,8 százalékos volt a nyugdíjemelés. 2016-ban 1,6 százalék, aminek ugye Bözsi néni nagyon örült. Ekkor az átlag nyugdíj 121 731 forint volt. Ennek az összegnek az 1,6 százaléka 1947 forint. Kb. ennyivel markolhattak fel többet akkor a nyugdíjasok. Az egy főre jutó átlagos öregségi nyugdíj összege 2017-ben 124 ezer forint volt, 2018 januárjában 129 637 forint, majd 2019-re bődületes változás következett, akkor lett 134 947 forint. A minimum nyugdíj 2020-ban is 28 500 forint. És igen, sokan ennyiből élnek egy hónapban ma Magyarországon. Közben az EU-tagországok átlagos öregségi nyugdíjainak vásárlóerejét összehasonlítva a magyar ellátás az alsó harmadba tartozott és tartozik most is. Talán nem rugaszkodunk el a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy ezekben a számokban benne van az elmúlt 30 év magyar politikájának minden nyomorúsága.

Bár ne felejtsük el, hogy időnként jön a választás és az Erzsébet-, illetve rezsi-utalványok korszaka. Olyankor az elődeihez híven Orbán is elkezdi felvásárolni a nyugdíjasok szavazatait. Beköszöntenek a szemérmetlen ígérgetés, majd annak aprópénzre váltásának hónapjai, mellyel valójában nem a munkában megfáradt nagyszüleink életét kívánják könnyebbé tenni, hanem sokkal inkább x-re konvertálni az emberéleteket.

És az Orbán Viktor nevű humánumát vesztett egyed mindennek tudatában ki merte jelenteni egy ország előtt, hogy 14 év kormányzás után - bár sanszos, hogy addig nem maradnak -, 2024-ben ad majd egy teljes havi nyugdíjat pluszban, mert ők becsületesek, és tartják a szavukat. És nem szakadt rá az égbolt. De még csak Parlament kupolája sem.