Folytatódik Orbánék bosszúhadjárata: Budapest nem kap az önkormányzatok bevételkiesését kompenzáló alapból

A kormány ezzel saját szavazóit is bünteti, már nem először.

A tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely a 23 milliárd forintos összegű támogatási keretről is szót ejtett, az összeg a gazdasági válságenyhítő intézkedésekhez kapcsolódik. Ezzel az Orbán-kormány a 27, „az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő”, 25 ezer főnél népesebb város önkormányzatait kárpótolja a helyi iparűzési adó tavaly decemberi megfelezése miatti bevételkieséért. 

Budapestet nem, vagyis a főváros nem részesül támogatásban. 

A többek között a parkolás ingyenessé tételével is kivéreztetett Budapest gazdasági teljesítménye Orbánék szerint ugyanis 

az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik: pénzeszköz- és állampapír-állománya meghaladja a 120 milliárd forintot. 

"Amikor tavaly decemberben a miniszterelnök egyetlen tollvonással kivégezte az önkormányzatiságot azzal, hogy elvette a települések legfontosabb saját bevételének, a helyi iparűzési adónak a felét, akkor még érdemi kompenzációról és érdemi egyeztetésekről volt szó. Egyik sem lett."

A kormány most 23 milliárdos önkormányzati kompenzációt jelentett be, miközben csak Budapestet a decemberi döntéssel több mint 31 milliárd forintos bevételtől fosztották meg. Persze a fideszes nagyvárosokat rögtön megszórták több mint 15 milliárddal, valahogy ebből az ellenzéki vezetésű városoknak akkor sem jutott. Ráadásul erről a mai döntésről is előbb értesítették a helyi Fidesz-szervezeteket, mint a megválasztott ellenzéki polgármestereket. Mintha a közpénz az ő magánpénzük lenne. Hát, nem az. 
A kormány miközben kifosztja az önkormányzatokat válság idején a lakosságtól is többet szed be a központi költségvetésbe. 2020 első negyedévében a lakossági befizetések 689 milliárd forintot tettek ki, ez az elvonás 2021 első negyedévére 750 milliárd forint fölé nőtt. Többet fizet be tehát a lakosság válság idején, miközben a gazdaságvédelemre szánt pénzek mintegy háromnegyedét a kormány nem a gazdaság talpraállítására, nem szociális támogatásokra, hanem saját hatalmi céljaira és klienseinek gazdagodására költötte. Közben az Európai Uniótól a magyaroknak járó több mint 3000 milliárd forintról is lemondani készül a kormány, csak azért, hogy ne kelljen elszámolnia, miközben 4000 milliárd forinttal adósítja el a gyerekeinket Oroszországnak és Kínának.

- reagált a hírre Karácsony Gergely. 

Ennyire számít Orbán Viktornak és sleppjének az ország és a benne élő emberek. A jó hír az, hogy 2022-ben már nem csak a fővárosból, hanem az országból űzhetjük ki a bosszúval, no meg a saját hatalmuk bebetonozásával foglalkozó bagázst.