Szijjártó szerint nevetséges, hogy ő korrupt lenne :D

Mondjuk, ezen a magyar adófizetők is jót nevetnek. Se. Főleg ha arra gondolnak, hogy luxi Peti jachtozását is ők fizették.

Szijjártó Péter külügyminisztert kedden azzal kapcsolatban kérdezte az AFP, hogy az EU 27 tagországa közül egyedül Magyarország nem támogatta a közös uniós nyilatkozatot az izraeli-palesztin konfliktus ügyében. És ha már véletlenül lehetett kérdezni egy magyar kormánytagtól, az is szóba került, hogy

Szijjártót tavaly a Szijj László NER-es oligarcha tulajdonában lévő luxusjachton fotózták le az Adrián. Luxi Peti azonban rövidre zárta a témát: szerinte ez "magánügy" és úgy beállítani őt, mint akire akár csak a korrupció árnyéka vetődhet, "egyszerűen nevetséges". 

Szijjártó Péter már korábban beletolta az adófizetők arcába, hogy az ő igazságérzetét sérti (!!!), hogy a magyar embereket érdekli, hogy hogyan és miért kerül az ő pénzükkel közbeszerzéseken kitömött oligarcha luxusjárműjére egy magyar kormánytag. Mint ahogy az is érdekelte őket annak idején, hogy hogyan és miért röpköd a magyar miniszterelnök Garancsi István luxusrepülőjével focimeccsekre.

Akkor Orbán azt mondta: mindenkinek kuss a neve, ő 30 éve is így utazott, most is így utazik, és ezután is így fog. Szijjártó Péter hasonló logika mentén ma közölte: mindenkinek kuss a neve, az, hogy ő hol, s miként nyaral, az az ő magánügye. Mindezzel pedig csak az az egy probléma van, hogy nem az. Mert a fenti esetek konkrétan a korrupció szótári alakját képezik, ami rohadtul nem magánügy. 

Szijjártó Péternek a vagyonnyilatkozata szerint a pénzintézeti számlakövetelése a 2019-es 5,8 millió forinthoz képest 2020 végére 222 ezer forintra csökkent. Értékpapírokban 2,6 millió forintot tart, biztosítási eszközalapokban pedig 941 ezer forintot. Miniszteri fizetése 1,9 millió forint, más jövedelme nincs. Állítólag. A szüleinek még mindig 30 millió forinttal tartozik, új ingatlanokat sem vett és nem is adott el belőlük. Nincs autója és jachtja se. :(

De azért jachtozni mégis elugrott a nyáron az Adriára. Hogy hogyan? 

Tegyük fel, hogy Szijjártó Péter fizetett az adriai jacht-útért. Szijjártó Péter havi 3.308.600 forintért végzi a munkáját, ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2.199.824 forintot vihet haza. A G7 cikke szerint a nyilvánosan elérhető adatok alapján egy napra 10 millió forint körüli összegért bérelhető ki egy olyan luxusjacht, amilyennek a fedélzetén lefényképezte Szijjártót az Átlátszó fotósa. Ha külügyminiszterünk olyan profi is a spórolásban, mint ahogy azt az ÁSZ elnök kérte a lakosságtól, akkor sem tudná kifizetni ezt a combos összeget. Persze, mikor 6 évvel ezelőtt több mint 160 millió forintért vette meg a 400 négyzetméteres luxusvilláját Dunakeszin, akkor is azt mondta, hogy a szülei segítettek neki. 

Tegyük fel, hogy Szijjártó Péter nem fizetett a jachtozásért. Ez a valószínűbb, hiszen a 2018. január végén Máltán nyilvántartásba vett Lady Mrd kategóriája "pleasure craft", ami a máltai szabályozás szerint azt jelenti, hogy nem lehet bérbeadni, csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják. Azaz, Szijjártó Péter annak a milliárdosnak a "vendége" kellett, hogy legyen, aki rendszerint közbeszerzéseken diadalmaskodik, azaz, az adófizetők pénzén gazdagodik. Ahogy Stummer János emlékeztetett, az Országgyűlésről szóló 2012-es törvény az ilyesmivel kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: a képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja

Szijjártó a vagyonnyilatkozatában ajándékot nem tüntetett fel. 

A Szijjártó Pétert luxusjachtján nyaraltató Szíjj Lászlónak viszont megéri bérbe/kölcsönadnia a járgányát a magyar külügyminiszternek: szeptemberben egy 92 milliárd forintos állami megbízást nyert el, karácsonyra 270 milliárdnyi megrendelést kapott.

Hogy Szijjártó Péternak van arca azt mondani, hogy a korrupció vádja esetében nevetséges, na az az igazán nevetséges. De sokkal inkább vérlázító.