Újabb szekunder szégyen Fidelitas-akció: Lekaszáltak egy méhlegelőt az Orbán-csicskák

Megszokhattuk már, ha a Fidesz ifjúsági szervezete akcióba lép, ott rendre könnyes lesz az ember szeme, többnyire a röhögéstől. 

A Fidelitas legnagyobb égéseiről egész estés tévéműsort lehetne összeállítani, készített már gyűjtést a kis orbánisták leszerepléseiről többek között a Herbál Reality,  

de portálunk is megemlékezett a jövő Németh Szilárdjainak akcióiról: 

Ezúttal azzal sikerült bekerülniük a hírekbe, hogy kihasználták az alkalmat egy kis alkalmatlanozásra, úgy, hogy lekaszáltak egy méhlegelőt.

Sokak szerint nagyon hasznos, hogy hagynak vadon megnőni növényeket. Ezek a növények ugyanis virágozhatnak és magukhoz vonzzák a kipusztulóban lévő beporzó rovarokat, akik így gyarapodni tudnak. Ez mindannyiunk számára hasznos, mivel jót tesz a természetnek. A Fidelitaszosok viszont abba a táborba tartoznak, akik szerint arról van szó, hogy a Főkert nem kaszálja elég sűrűn a közterületeket...Így hát ez történt:

 

A reakciók és a kommentek természetesen ezt az akciójukat is éppen úgy szedték szét, mint bármelyik másik korábbi, szekunder szégyent okozó megnyilvánulásukat. 

 

(Borítókép: A Fidelitas elképesztően szórakoztatót Facebook-oldala)