Bencsik András elemez: A sátán átvette az uralmat Nyugat-Európában

A magyar közélet egyik legnagyobb, ámde legjelentéktelenebb élősködője most a sátán és Nyugat-Európa kapcsolatáról fejtette ki magvas gondolatait a Sajtóklubban. A Hír TV médiaprostijait többnyire csak a gondolkodásról lemondottak követik nyomon, így csak a 444 szemlézéséből értesültünk Bencsik András legújabb kalandjairól. Az idegszálakat nem érdemes megrángatni miatta, lénye sokkal inkább mosolyra sarkalló jelenség, mint kritika alapja.

Bencsik András rendre komoly szakértelemmel nyilvánul meg az élet szinte minden területén. Legátfogóbb elemzéseinek egyike az volt, mikor az egész világ elé tárta, hogy az Amazonas nem is olyan nagy, tehát nem baj ha leég. És hogy honnan tudta a gond méretét ilyen tűpontosan a világtörténelem lapjaira környezetvédelemből új fejezetet író Bencsik?

Hát, megnézte a Google Maps-en.

Na, de nem ez volt az egyetlen, az egész emberiség szempontjából mérvadó felfedezése. Bencsik András már a Demokrata tavaly márciusi számában leszögezte: a koronavírus egy nemzetközi modell.

"A koronavírus-kampány a jelek szerint inkább csak egy olyan nemzetközi modell, amely alkalmas arra, hogy a fenyegetésekre fogékony emberek sajnálatos meghülyítésével (...) modellezze egy későbbi, valóban veszedelmes járvány hatásait és annak kezelését."

Tehát mindennek tükrében érdemes figyelni, mit mondott a Sajtóklubban most épp Nyugat-Európáról:

„Úgy tűnik nekem, hogy a sátán átvette az uralmat Európában, és mindent tönkre akar tenni, ami a természetes, klasszikus isteni rendet szolgálja”