Jakab Péter: Három napig bujkált a zsarnok, majd előhúzta a válságkommunikáció eszközét

Orbánék bajban vannak – előhúzták a Brüsszel-kártyát és a válságkommunikáció eszközét, a népszavazást.

Jakab Péter Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy miért is kell Orbán Viktornak felhasználni a gyerekeinket most aljas propagandacélokra.

Hogy eltereljék a figyelmet az éppen rájuk égő világbotrányról. A szégyentől, ahova süllyedt az egykor diktatúrák ellen szónokló két lábon járó erkölcs. Igen, ez egyértelmű terelés – miközben ország-világ válaszokat várna, hogy miért is kellett megfigyelni, lehallgatni magyar állampolgárok százait, talán ezreit. Mindenki várta, hogy a gyáva zsarnok ma erre ad válaszokat. Nem adott. Három napig bujkált, míg kifőztek valamit a boszorkánykonyhán. Jóléti intézkedésről szó sem esett – lehetőség sem lenne rá, hisz már mindenhol tudják, hogy lopnak, ezért is fagyasztották be az uniós támogatásokat - fogalmaz a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

A párt elnöke hozzáteszi, hogy miközben hangosan „brüsszeleznek”, egy hang nem esik arról, hogy Brüsszelnek két fő elvárása van: a független igazságszolgáltatás megteremtése és a lopás befejezése.

Na, ez az, amit nem szeretnének. És joggal rettegnek a jövő évi választásoktól. Akkor ugyanis oda mennek, ahova valók: A Csillagba - írja Jakab.

Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány, a kérdések színvonala, nagyjából a nemzeti konzulttációjéval vetekszik:

Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?

Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?