Kéri László: A politikai szezonkezdet rajtpisztolyát Kötcsén őrzik, és a Vezér ott durrantja el - Videó

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.

Több mint egy évtizede megszokhattuk már, hogy az őszi politikai szezonkezdet rajtpisztolyát Kötcsén őrzik, és a Vezér ott hirdeti ki a következő időszakra szóló politikai iránymutatás legfontosabb tételeit. Ez most fokozott mértékben lehetett igaz, mert egyúttal kampányfelkészítő, zártkörű tréning is lehetett, legalábbis a szűkös megszólalók mondataiból erre lehetet következtetni. Az már önmagában is mulatságos, hogy a kormányfő azzal hárítja el a külső nyilvánosságot: majd a Másik Orbán, a Balázs, elmondja Önöknek, hogy miről fogok beszélni

- mondta a hét elején a Zsúrpubinak Kéri László.

Az elemző szerint Orbán hétvégéi üzenete, miszerint „Magyarország egy biztos pont”, tulajdonképpen igaz: Ott, a testőrök, rajongók, elkötelezett hívek gyűrűjében, a többszörös zsilipeléssel megközelíthető, exkluzív helyszínen valóban legalább olyan biztonságban, védettségben érezhette magát, mint az éppen most készülő Legbiztosabb Ponton, a leendő hatvanpusztai rezidenciáján - fogalmazott Kéri László.