Orbán 15 éve gyáva ahhoz, hogy vitázzon

A Rendszerváltás után hagyománya volt annak, hogy választások előtt a miniszterelnök-jelöltek vitáztak egymással a televízió nyilvánossága előtt. Felvázolták az elképzeléseiket, a víziójukat, ezzel segítve a választót a döntésben. Az utolsó ilyen vita 2006-ban volt, tehát most már 15 éve nem hajlandó Orbán arra, hogy kiálljon a nép elé a demokrácia ezen eszközével élve.

1998-ban Horn Gyula nem vette igazán komolyan a vitára kész, lelkes és fiatal Orbánt. A „program” és „polgár” szavakat gyakran használó Orbánt Wermer András készítette fel a vitára, melyen egy felkészült, humoros, lényeglátó fiatalembert láthatunk. Orbán ekkor még a korrupciót nagyon fájdalmas dolognak tartotta és úgy gondolta, hogy az államigazgatásban kell rendet rakni és azután jöhet minden más. Valószínűleg Orbán az akkori önmagával nem ülne le beszélgetni. A választókat meggyőzte – a Fidesz 1998-ban választást nyert. 

Kihívója 2002-ben Medgyessy Péter volt, akivel kapcsolatban már nem volt annyira lelkes. Elvégre ő volt a miniszterelnök, bár az MSZP is rendkívül erős volt. Kérdéses volt, merre billen a mérleg nyelve. A vita nagyjából döntetlenre sikerült, annak ellenére, hogy Medgyessy nem a legjobb kommunikátor. Tárgyi tévedések történtek mindkét fél részéről, illetve többször bele is zavarodtak a mondanivalójukba. Az MSZP-nek ez elég volt ahhoz, hogy megnyerje a választást – sokan állítják, hogy ezt követően hangzott el a dühödt Orbán szájából az, hogy ha még egyszer választást nyer, ő tönkreteszi ezt az országot. 

Ezt követte az utolsó, 2006-os vita, amikor Gyurcsány egy laza mozdulattal felmosta Orbánnal a padlót. Orbán ebből a vitából súlyos vereséggel távozott, illetve az ezt követő választásokból is, és azóta nem hajlandó semmiféle vitára. Pedig ezt még a saját szavazói is elvárnák tőle. 

Az ellenzék az előválasztási szakaszba lépve azzal kezdi, hogy a jelöltjei vitáznak. A demokrácia fontos alapja, hogy megismerjük a jelölteket, véleményüket, víziójukat. Az ellenzéki összefogás ennek tesz eleget, amikor több körben megméreti a jelöltjeit. Ebben médiapartnereik a Partizán, a 444.hu, az ATV és az RTL Klub lesz, ezeken a felületeken láthatjuk a vitákat a választókerületi jelöltek, illetve később a miniszterelnökjelölt-jelöltek között is. Fontos eseménye ez a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző időszaknak.

Az igazság az, hogy Orbán fél. Fél attól, hogy az eltelt 11 év kormányzásáról kell számot adnia az ellenfeleinek, anélkül, hogy a fideszes média hazugságai takarnák a valóságot, vagy éppen Kövér Laca milliós büntetései terhelnék az ellenzéki harcosokat. És hát igaz az is, hogy a vita a demokrácia eszköztárának fontos eleme – Orbán pedig már régen nem demokrata. Politikai érvei már nincsenek, csak személyeskedni tud és gúnyolódni, ha pedig egyik sem jön be, elbújik a függöny, vagy éppen a kordonok mögé.