Kéri László: A közelgő őszi/téli hónapok nem sok jót ígérnek
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Meglepően sokszínű hetet hagytunk magunk mögött.
Kéri László: Néhány nap alatt annyi minden történik, hogy a sokféleség közepette képtelenség fontossági sorrendet felállítani. Az mégis vitathatatlan, hogy e napsütéses, első őszi hét kiemelkedően legfontosabb eseménye Ferenc pápa néhány órás magyarországi látogatása. E vizit a - már napok óta tartó - eucharisztikus kongresszus fénypontja és záró akkordja volt, amely érthetően egészen rendkívüli érdeklődésre tartott számot. Ami azt illeti, rá is fért a rendezvénysorozatra ez a megkoronázás, ugyanis a korábbi napok eseményein megjelent tömegek mérete többször is elmaradt az előzetes várakozások során becsültekétől. Így fordulhatott elő az is, hogy alkalmanként adminisztratív módon kellett a megfelelő aktivitást elősegíteni. Korai még e rendkívüli eseménysor végső mérlegét megvonni, ezért egyelőre beérjük azzal, hogy egyetértőleg idézzük meg a T. Ház elnökének a kongresszus egyházi vezetőnek fogadása alkalmával elmondott reménykedését:
„Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra” – fogalmazott Kövér László.
ZSPB.: Történt közben a másik térfélen is egy s más.
K.L.: Igen, a hét másik belpolitikai izgalmait az ellenzéki előválasztási folyamatok felgyorsulása és számszerűsíthető szakasza jelentette. Egyrészt valamivel világosabb képet kaphattunk arról, hogyan is állnak a miniszterelnök-jelöltek a mögöttük halmozódó támogatottsággal. Végül is, nagyjából az a sorrend alakult ki, amelyről már a korábbi közvéleménykutatások adatai is előzetesen tájékoztattak. S már vasárnap este sor is kerülhetett a közöttük zajló versengés első nyilvános/televíziós és közvetlen, szemtől szembeni vitájára. Nem kétséges, hogy a következő öt-hat hét egyik elsőszámú kampányküzdelmét éppen e néhány jelölt közötti szócsaták, valamint az ő esélyeiket rongáló kormányzati lejárató kampányok fogják majd keretezni. Kevesebb szó esik arról, hogy az egységes ellenzéki jelöltet kitermelő küzdelmek az egyéni választókörzetekben is célegyenesbe fordulnak, pedig a jövő héttől kezdve csaknem nyolcszáz településen, heteken keresztül folyhatnak azok a megmérettetések, amelyek a választók tömegeit sokkal közvetlenebb módon érinthetik, mint a távoli, kormányfőjelöltség vitái.
ZSPB.: Túl a közvetlenül politikai jelentésű eseményeken, mi volt még, ami a múlt hétről fontos lehetett?
K.L.: Leginkább két, egyre nyilvánvalóbban érvényesülő folyamat látszott az elmúlt héten is igen markánsan kibontakozni. Mindenekelőtt az, amiről e heti krónikákban az előző két-három hónap során már többször is megemlékeztünk.
Az, hogy az idei évi infláció szemmel látható módon évtizedes rekordot fog megdönteni. Ám a héten napvilágot látott inflációs adat még a szakértők többségének is meglepetéseket okozott.
Ma még csak lappangó kérdésekként, de már egyre többen kezdik emlegetni azt, hogyan is hathat mindez a társadalom alsóbb jövedelmi rétegeihez tartozó milliókra, ugyanis az árak emelkedése leginkább az ő fogyasztásukat érinti a legjobban. Ma még a kormányzat minderre legfeljebb indirekt módon reagál, amikor nagy-nagy médiazajjal igyekeznek minden egyes - egyébiránt nem túl jelentős hatású – jóléti intézkedést akként beállítani, mintha ezeknek az árnyékában eltörpülnének az infláció következményei. Majd meglátjuk, hogy melyik hatás lesz erősebb, mindenesetre a közelgő őszi/téli hónapok nem sok jót ígérnek azoknak, akiket az infláció megerősödése a leginkább sújt. A másik, mondhatni, örök témánk pedig a járvány aktuális állapota, közelebbről nézve pedig a negyedik hullám talányos kilátása. A világ egyre több országában már nem kérdés, hanem mindennapos és egyre erősödő viták, időnként utcai zavargások tárgya annak megítélése, hogy mi legyen az eddig még be nem oltott milliókkal. A hazai kormányzati eljárás egyelőre kimerül abban, hogy a legújabb oltási kampányt rábízzák azokra, akiktől azt remélik, hogy nem politikusként talán nagyobb hitelességgel agitálhatnák az eddig be nem oltott milliókat arra, hogy minél előbb vegyék fel a védekező oltásokat.
Másfelől nézve, mindinkább kikerülhetetlennek tűnik az újabb megszorító intézkedések, korlátozások bevezetése. Az sem kérdés, hogy a már megjelent negyedik hullám merőben másféle veszélyeket jelent a be nem oltottatokra nézve, mint azokra, akik már legalább két oltáson is túl vannak.
A hazai adatok az elmúlt héten is egyértelműen emelkedő tendenciát mutattak, igaz, nem olyan drámai mértékűt, mint amit például az USA-ban. Ott ugyanis az elmúlt hetven-nyolcvan nap során mind az új megbetegedések, mind pedig a vírus következtében elhunytak száma a tízszeresére nőtt. Egyelőre sem a társadalom, sem pedig a hivatalos politika ingerküszöbében nem látni a szélesebb körű veszélyérzetet. Zajlanak a tömegrendezvények:
- a vasárnapi, kongresszusi zárónapon például hihetetlen mennyiségű érdeklődő zsúfolódik össze,
- nagy erőkkel és egyre kevésbé leplezett kampányüzenetekkel tartják az Őszi hacacáré koncertjeit - helybéli Fidesz-aspiránsok hatékony segítségével,
- a válogatott meccsein is évek óta nem látott tömegek szurkolnak,
- túl vagyunk az oktatási szezon első tíz napján.
Nem mondhatjuk, hogy momentán a védekezés lenne a mai magyar társadalom és politika elsőszámú szempontja. S ebben az ellentmondásos helyzetben az egyetlen igazi vigaszunk az lehet, hogy óriási erőfeszítésekkel, a lehető legszorosabb eredmény jegyében, de mégiscsak legyűrtük a labdarúgó nagyhatalmi státuszáról közismert Andorrát. Kicsi vigasz, kicsit savanyú, de a miénk. Mint ahogyan a magyar narancs is az volt egykoron. Legalább ily módon visszaigazolva ama sokszázmilliárd forintnyi ráfordítás értelmét és sikerességét, amit az Orbán-kormány a hazai labdarúgás nemzetközi versenyképessége érdekében 2010 óta folyamatosan felmutatott.