Na hol nem kell betartani a védelmi intézkedéseket, miközben Orbán épp a veszélyhelyzet meghosszabbítására készül?

Totálisan hülyének nézik az embereket Orbánék, csapó 646462. 

A szeptember 25. és október 14. között, brutális több mint 70! Milliárdos összegből megrendezésre kerülő Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ahhoz kapcsolódó rendezvények járványügyi korlátozások és védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek, köszönhetően egy kormányrendelet-módosításnak. 

A sikeres magyar oltási programnak és a járvány elleni hatékony védekezésnek köszönhetően Magyarország az elmúlt hetekben több nagyszabású és sikeres eseményt – így az augusztus 20-i Szent István-napokat, a FEI négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – is rendezhetett, amelyeken több százezer látogató vett részt 

 - jegyezte meg az MTI, miközben Orbánék épp a veszélyhelyzet meghosszabbítására készülnek. A választók pedig remélhetőleg arra, hogy 2022 tavaszán a kormány arcába vágják: elég volt abból, hogy totál hülyének néztek bennünket!