A Fidesz 12 év alatt nem volt képes megoldást találni a lakhatási válságra
A Habitat for Humanity minden évben elkészíti éves lakhatási jelentését, melyből képet kaphatunk a magyarországi lakhatási helyzetről, állapotokról, árakról. Egy normális országban egy ilyen jelentést nem egy civil szervezet készítene, hanem az állam, vagy legalábbis az állam rendelné meg, abból a célból, hogy tisztán látható legyen, hol van szükség azonnal beavatkozásra és milyen hosszú távú stratégiával javíthatóak a lakosság lakhatási lehetőségei.
A lakásárindex az elmúlt 10 évben 89%-kal nőtt, ez az EU-s adatnak több mint a duplája, az albérletárak pedig 90-130%-kal emelkedtek, amit a fizetések egyáltalán nem követtek.
A Habitat for Humanity a világ 70 országában van jelen, célja, hogy minden ember méltó körülmények között élhessen. Jelentésük alapján Magyarországon ez jelenleg több szempontból sem valósul meg. Egyrészt a hajléktalanok száma nem határozható meg pontosan, csak megbecsülhető: 10 ezer és 15 ezer közé tehető a számuk. Ugyanakkor Magyarországon van nagyjából 500 ezer lakás, ami üresen áll, ez hiába többszöröse a hajléktalanok számának, ha ezek nagy része elhagyott falvakban, munkanélküliséggel sújtott térségekben található és le vannak pusztulva, akkor önmagában az üresen álló lakások nem tudják megoldani a hajléktalanság problémáját. Ugyanakkor a hajléktalanok lakhatásának segítése olcsóbb, mint a hajléktalanellátás és hosszabb távon is működőképesebb – nagyobb eséllyel áll talpra az olyan ember, akinek biztos fedél van a feje fölött.
A jelentés szerint Magyarországon az emberek kb. 30%-a lakik többlakásos házban és kb. 70% házban. Albérletben kb. a lakosság 10%-a él, ez Budapesten és a nagyobb városokban jelentősebb arányú. A lemaradó térségekre jellemző, hogy a lepusztult, komfort nélküli házaknak nem rendezett a tulajdonviszonya, kockás papírok alapján kellene ezeket visszakövetni, ami gyakran lehetetlen. Ez a közművek átírásánál is bonyolult helyzeteket idéz elő. Gyakran a feltöltős villanyóra bekötése is nehézségekbe ütközik a tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt.
Problémás, hogy a magyarországi lakások majdnem 70%-a 1980 előtt épült, így ezek rosszul (vagy egyáltalán sehogy sem) vannak szigetelve, állagmegóvást és korszerűsítést nagy részükön az elmúlt 40 évben nem végeztek. A megfizethető szakember egyre kevesebb, az építőanyagárak pedig – részben épp a kormány átgondolatlan felújítási támogatásának okán – egyre magasabbak, így különösen a vidéki régiókban kilátástalan a lakásállomány felújítása, ami így tovább amortizálódik. A szigetelési anyagok és technikák fejlődése, illetve új fűtési rendszerek lehetővé teszik, hogy a fűtési költségek jelentősen csökkenjenek, azonban a korszerűsítés nem olcsó. Hiába térülne meg az ára néhány éven belül, sokan nem engedhetik meg maguknak. Ezen kívül vannak olyan lakások is, melyek nagyon rossz állapotúak: a dohos, penészes, fürdőszoba nélküli lakásokban élők egészségügyi problémáknak is ki vannak téve. Éppen ezért nemcsak a külföldre kényszerült szakemberek hazahívása, de az utánpótlás képzése is indokolt, amit az OKJ felszámolása csak még nehezebbé tett.
Magyarországon az 1960-as években komoly lakhatási válság volt, akkoriban a fiatalok nem ritkán egy szoba-konyhás lakás konyhájában kezdték meg közös életüket, valamelyikük szüleinél. Aztán ezt a ’70-es évek „házgyárai”, a rengeteg felhúzott panel jórészt megoldotta, át azóta nagyobb állami lakásépítési program nem valósult meg. Pedig igény lenne rá. Akkoriban, ha valakinek született 1-2 gyereke, alapvetés volt, hogy „bemegyünk a Tanácshoz, beadjuk a lakásigénylést” – és ez nem is volt irreális elképzelés. Aztán a rendszerváltás után az önkormányzati ingatlanokat privatizálták, így ma már gyakorlatilag alig van az önkormányzatok tulajdonában bérlakás.
A bérlések döntő hányada tehát piaci alapon, magánszemélytől történik, illetve újabban megjelentek a piacon a kifejezetten kiadás céljából épített apartmanházak is. Az albérletpiacnak azonban két nagy rákfenéje van: egyrészt a keresetekhez képest nagyon magasak az albérletárak, másrészt mindkét fél részére igaz, hogy jogilag nincs megfelelően biztonságban. A bérlő azért, mert bármikor eladhatják a lakást a feje fölül és költöznie kell, vagy éppen kötött egy hosszú távú szerződést, de a lakás tulajdonosa alapvető hibákat sem hajlandó kijavítani. A bérbeadó pedig, ha a bérlő nem fizet, tehetetlen, nem rakhatja ki a bérlőt olyan egyszerűen, hiába a saját tulajdona az ingatlan.
Az ellenzéki összefogás kormányra kerülése esetén a lakhatási szegénység felszámolásáért többet fog tenni, mint a Fidesz az elmúlt 12 évben. A pártok között nagy egyetértés van abban, hogy állami bérlakásépítési programmal lehet a legtöbbet tenni ennek érdekében, továbbá a jogi környezet rendezése is fontos feladat. A lakhatást, mint alapjogot is indokolt lehet rögzíteni az alaptörvényben, azonban e lépés nélkül is sokat lehet tenni a hajléktalanság felszámolásáért, az elesettek támogatásáért – és persze azért is, hogy a dolgozói szegénység csökkenjen, hiszen jelenleg az is igaz, hogy sokan hiába dolgoznak, egyszerűen nem élnek meg a fizetésükből. Ennek feloldása a közösen kormányzó pártok nagy feladata lesz, mert jelenleg az egyetlen "alternatva" a hitel és az eladósodás...