„Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot!” - az aradi vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúk legtöbbje a kivégzés előtti estén feleségének írt levelet. Most Lázár Vilmos, Damjanich János, Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, valamint Leinigen-Westerburg Károly utolsó írásai alapján próbáljuk elképzelni és feltárni a magyar szabadság hőseinek lelkiállapotát. A vérengző terrorral teli leszámolás utolsó óráiban döbbenetes és mai fejjel szinte felfoghatatlan az az emelkedett, valamint hittel és szeretettel teli hang, amellyel családjukhoz szóltak.

Bennünket valamennyiünket halálra ítéltek, de úgy hiszem a kegyelem be fog következni” - írta Lázár Vilmos 1849 -ben házastársának. Aztán nem sokkal később a honvédezredes már azért könyörgött feleségének, hogy hozza magával Aradra gyermekeit is, csak hogy még egyszer, utoljára az életében láthassa őket. Kivégzésének előestéjén azonban Lázár Vilmos már bizonyos volt a bekövetkező halálban, mégsem vesztette el hitét, s a következőképpen fogalmazott:

Én mártír vagyok és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni.” Feleségét arra kérte, hogy gyermekeinek adjon emléket tőle, amely a következő legyen: „élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét-nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én.”

Damjanich János a kivégzés előtt nem sokkal levelében feleségének azt ígérte, hogy életének hátra lévő részét egyedül neki fogja szentelni. Hamar rá kellett döbbennie, hogy sorsa tragikus fordulatot fog venni, és október 5-én este megfogalmazott imájában már a becstelen és gyalázatos halál erős és férfias kibírásáért fohászkodott és áldást kért Aradra, valamint az egész szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországra is.

Kiss Ernő lányának írt levélben panaszolta el rettenetes fájdalmait, amiket a börtönben átélt. Dessewffy Arisztid végrendelkezett egyik utolsó levelében, míg Leiningen-Weszterburg Károly is családja jövőbeni anyagi fedezetét próbálta biztosítani a börtönből. Ez utóbbi vértanú üzeneteiből azonban azt is megtudhatjuk, hogy tisztában voltak azzal, miszerint leveleiket illetéktelenek is elolvassák. A honvéd vezérőrnagy utolsó leveleinek egyikében már elkeseredetten számolt be arról feleségének, hogy hamarosan birtokát is lefoglalják, így családja megélhetése is bizonytalanná fog válni.

„A kocka eldőlt, és csak kevés órám marad még e világon, hogy előkészüljek a keserves lépésre.”

Nagysándor József menyasszonyától, míg Poeltenberg Ernő és Vécsey Károly feleségétől búcsúzott kivégzése előtt.

Egy ország gyászában férfiak, apák, asszonyok, anyák és gyermekeik vesztesége, tragédiája húzódott meg. Az a rendületlen hit és lelki emelkedettség, ami 172 évvel ezelőtt, kivégzésük előestéjén jellemezte az aradi vértanúkat egészen megrendítő és tiszteletet parancsoló így a huszonegyedik században.

(Az idézetek Katona Tamás Az aradi vértanúk című világhálón is fellelhető kötetéből származnak.)